Kerüljék el az M0-s déli szakaszát

 

Arra kéri a Magyar Közút az autósokat, hogy ha tehetik, kerüljék el az autóút déli szakaszát, azon ugyanis nagyobb forgalom alakult ki a napokban. A közlekedést nehezíti, hogy felújítás miatt csak két sáv lesz járható irányonként.

Az M0-s autóút déli szektorában az eddigieknél is intenzívebb forgalom tapasztalható, még a csúcsidőszakokon kívül is, emiatt az autóút mindkét irányában telítettek a sávok. A tapasztalatok szerint napközben akár 10 kisebb-nagyobb koccanásos, utoléréses baleset is nehezítheti a közlekedést.

Az M1-estől az M5-ös irányába a balesetek mellett a jóval nagyobb nemzetközi forgalom is lassítja az előrehaladást, az Útinform adatai szerint ezen a szakaszon jelenleg 30-35 perccel hosszabb a menetidő. Már az M7-es felé tartó oldalon is hosszabb utazással, akár 10-15 perccel hosszabb idővel számolhatnak az autósok. Ráadásul a pénteki munkavégzés után várhatóan többen is a Balatonra utaznak, ezért 16 óra után még ennél is nagyobb torlódásra számíthatnak, az M7-es autópályán is már most lelassult a közlekedés.

Felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az autóút ezen szektorában néhány nap múlva teljes körű hídfelújítási és burkolatfejlesztési munkák kezdődnek, az ehhez kapcsolódó terelés kiépítése is a finisében van, így a megszokott 2 x 3 sáv helyett 2 x 2 sáv áll a közlekedők rendelkezésére.

Ezért felhívásukban arra kérik az autósokat, hogy aki teheti, kerülje el az M0-s autóút déli szektorát, és válasszon másik útvonalat. Természetesen ha már úton vannak, az esetleges baleseti helyszínek mellett ne bámészkodjanak, mert a tapasztalatok szerint emiatt is nő a feltorlódott kocsisor hossza, emellett tartsanak kellő követési távolságot is.

Utazás előtt arra kérik az autósokat, hogy a www.utinform.hu oldalon vagy az Útinform-szolgálat diszpécsereinél a 06-1-336-2400-s telefonszámon érdeklődjenek az aktuális forgalmi helyzetről.