Világrekorderek a magyar ejtőernyős lányok

 

A napokban hazatért öt magyar ejtőernyős – Gergely Adrienn, Kéri Hanga, Nagy Tímea, Noll Eszter és Somlai Szilvia büszkén írta be nevét és Magyarországot az ejtőernyőzés sporttörténetébe, amikor augusztus 2-án az ukrajnai Kharkovi repülőtéren világrekordot állítottak fel.

A Women on Wings nevű ejtőernyős egyesület három különböző alakzatot épített fel, egy ejtőernyős ugrás alatt 60 női résztvevővel, ami ma a valaha volt legnagyobb, csak nőkből álló 3 pontváltásos ejtőernyős alakzatnak számít. Ezzel hivatalos világrekord címre jogosult. A nevezett ugrást ugyanazon a napon egymást követően háromszor is sikeresen megugrották a lányok, az egyes ugrások között több résztvevő kicserélésével. Ezzel arra törekedtek, hogy minél több hölgy részese lehessen a világrekordnak.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Sóki Tamás)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Sóki Tamás)

A csapat 3 repülőgépből ugrott ki egyszerre: két Antonov 28-asból, és egy Turbolet 410-esből, amelyek kötelékben repülve 18 000 láb magasra emelkedtek, amely magasság miatt mindenkinek a repülőgépekben kiegészítésként oxigént kellett magához vennie, egészen a kiugrás előtti pillanatig. A vezető repülőgépből érkező jelre mind a 60 hölgy egyszerre ugrott ki, majd szabadesésben egymáshoz repültek, hogy felépítsék az előre eltervezett ejtőernyős alakzatot Kharkov egén. Ezután még két másik alakzatot építettek, mielőtt szétváltak volna egymástól, hogy ejtőernyőiket a többiektől biztonságos távolságban nyithassák ki a földet érés előtt.

Az elszánt ejtőernyős nőkkel operatőrök is ugrottak, akik filmre rögzítették a levegőben történteket, hogy azt a földön hivatásos bírák kiértékelhessék. A szabályok szerint a két helyszínen jelen lévő bírónak még el kellett küldenie a felvételeket a világ két másik bírójának, akik megvizsgálták az ugrás felvételeit, mielőtt a hivatalos világrekordot kimondták volna.

A rekordugráshoz kétéves tervezésre volt szükség a szervezők részéről, és minden egyes nemzet ejtőernyős lányai külön-külön készültek fel. A résztvevő nők húsz különböző országból érkeztek az eseményre: Belgium, Csehország, Dánia, Anglia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Skócia, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Hollandia és Ukrajna képviselői fogtak össze a kísérlethez.

Noll Eszter 37 éves, felszámolóként dolgozik. Ő is részt vett a világrekord ejtőernyős ugrásban. „Hihetetlen élmény volt a részese lenni egy ilyen inspiráló csapatnak, ahova szerte Európából csodás női ejtőernyősök jöttek. Nem tudtunk mindenkivel a saját nyelvén kommunikálni, de így is remek ejtőernyős ugrásokat hajtottunk végre – hisz a szabadeséshez nem kellenek szavak” – jelentette ki a magyar ejtőernyős világrekorder.

A Women on Wings nevű szervezet azt reméli, hogy ezzel a nem mindennapi világrekorddal is népszerűsíteni tudja a sportot, és más nőket is arra ösztönöz majd, hogy mint a sportban, úgy a magánéletben is sikereket tudjanak felmutatni.