Több millió fotó mesél a magyar múltról

 

Az MTVA páratlan gyűjteményének eszmei értéke felbecsülhetetlen. A különleges kincsestár immár a nagyközönség előtt is nyitva áll.

Több millió felvétel dokumentálja hitelesen a múlt emlékezetes pillanatait az MTVA Fotóarchívumában. Mivel hírügynökségi fotóarchívumról van szó, ezért minden egyes fotóriporthoz precíz szöveg is társul. Az érdeklődő betekinthet a gyűjteménybe, sőt, ha valamely fotón felfedezi magát, vagy egy kedves emléket, akár haza is viheti.

„Volt egy kiállítás, ahová bejött egy hatvanas hölgy és meglátta magát 4 éves kislányként egy fotón, amint anyukájával cipőt vásárol. Ez akkora élmény volt neki, hogy utána eljött és meg tudta vásárolni a képet. Az MTI ugye sajtófotókat készített, de ez nem azt jelenti, hogy kizárólag politikai képeket, hanem az élet minden területét végigfotózták” – mondta el az M1 Életkor című magazinműsorában Szállás Gabriella, az MTVA Fotóarchívumának vezetője.

Erről tesz bizonyságot a korszerű internetes oldal is, amelyen bárki böngészhet a képek között, jelenleg hat témában: Ikarus, Süsü, Május elseje, Fővárosi Állatkert, Gémeskutak, illetve Babakocsi az ötvenes években. Ezt a témaválogatást időről időre frissítik az archívum munkatársai, vagyis újabbakat és újabbakat kínálnak. Ha valaki rákattint a fotótár fülre, akkor először az ajánlott képekkel találkozik, amiket a fotóarchívum kollégái valamilyen szempontból különlegesnek ítélnek, akár esztétikai, akár képi tartalom szempontjából – mondta Szállás Gabriella.

Fekete-fehér kincsesbánya

A nagyérdemű ritkán látott fotókra bukkanhat. Láthatják Kudlik Julit a tévé stúdióban, Tamási Eszter címlapfotóit és Roger Moore-ral közös képét, illetve a múlt legnagyobb társadalmi eseményeiről is találnak felvételeket. Például a Népstadionban rendezett színész-újságíró rangadón nem csak a sztárokat fotózták, hanem a közönséget is.

Az archívumban papíron, illetve dián őrzik a képeket, a szerkesztők segítségével átnézik, és a kiválasztottakat digitalizálják. A képfájl akár interneten is továbbítható.  

A technika és a múlt

Az MTI egykori fotóriporterei akkoriban még filmre fényképeztek, ami összehasonlíthatatlan a mai telefonos fotózással. „Teljesen más világ volt: 36 kockában rögzítettünk egy kétnapos kirándulást. Ha volt kompozíció, megnéztük, mit akarunk, megnéztük, hogy van-e hozzá elég fény, jó lesz-e a mélységélessége. Ezt mind-mind végiggondoltuk. Gyakorlatilag minden kép egy önálló mű, egy önálló kompozíció” – fejtette ki Róka László, fotográfus, az MTVA digitális képszerkesztője.

Répászky Lipót, a Nemzeti Audiovizuális Archívum ügyvezető igazgatója a műsorban elmondta, hogy a Magyar Távirati Irodának köszönhetően az elmúlt 100 év eseményeiről nem csak olvashatunk, hanem fotókon láthatjuk is azokat. Az MTI fotósai voltak azok, akik ott voltak minden jelentős helyszínen, eseményen. Éppen ezért az archívumban vannak olyan tartalmak is, amik Magyarország gyakorlatilag vizuális történelméhez hozzá tartozik és ezen keresztül lehet a legjobban visszaadni. Ezért is az a fotóarchívum szlogenje, hogy „Történelmünk feketén fehéren”.

Budapest, 1945. május 1. Vöröskeresztes nővérek az első szabad május elsejei felvonuláson. MTI Fotó/MAFIRT:

Az első jó minőségű képek az 1910-es évekből származnak. Akkoriban még nem tartották fontosnak az archiválást, ezért csak kevés felvétel maradt fenn. Az évek múlásával szerencsére változott a felfogás – derült ki a műsorból.

Fejődéstörténet – képeken

Az elmúlt 100 évben nem csak eseményeken voltak ott az MTI fotósai, hanem különböző technikatörténeti intézmények életét is végig tudták követni, legyen az az Ikarus története, vagy kohászat, nehézipar, atomenergia. A kezdetektől egészen napjainkig ott vannak ezek a fotók – tette hozzá Répászky Lipót.

Érdemes böngészni a fotók között, hiszen egy erőműavatáson, óvodaátadáson, focimeccsen, vagy május elsejei felvonuláson készült felvételen bárki viszontláthatja családtagjait, rokonait, ismerőseit – saját magát.