A szociális államtitkárság párbeszédet indít az ápolási díj emeléséről

 

Az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága széles körű párbeszédet indít az ápolási díj emeléséről, több szakmai és civil szervezet és a szociális ágazati egyeztető fórum javaslatait is meghallgatja majd, és várhatóan az ősszel tesz javaslatot a kormánynak az ápolási díjjal kapcsolatos intézkedésekről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthoni ápolását vállalják.

Azt írták: a balliberális kormányokkal ellentétben – amelyek „folyamatos megszorításokkal sújtották” a legrászorulóbbakat is –, a nemzeti kormány több intézkedést tett azért, hogy a hozzátartozójukat otthon ápolókat segítse. A legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása (a kiemelt ápolási díj) 2010 óta 63 százalékkal, 37 050 forintról 58 680 forintra nőtt. Bevezették továbbá idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápoló időseknek az 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést.

A korábbiakhoz képest azt is fontos előrelépésnek nevezték, hogy a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, ami azt jelenti, hogy az érintettek nyugdíjjogosultságot szereznek. Közölték: azon dolgoznak, hogy tovább erősítsék ezeknek a nehéz helyzetben lévő családoknak a megbecsülését, a mindennapi megélhetését és szociális biztonságát.