Az ENSZ migrációs csomagja nem képviseli az európaiak érdekeit

 

Az ENSZ globális migrációs csomagja nem az európai emberek, hanem a kibocsátó országok érdekeit képviseli – hangsúlyozta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás emlékeztetett: korábban is felmerült, hogy Magyarország kilép a dokumentumról folyó tárgyalásokból, de akkor az a döntés született, hogy csak résztvevőként lehet megjeleníteni a magyar szempontokat, érveket. Mostanra viszont sokat romlott a szöveg az eredetihez képest, ezért határozott a kormány a kilépésről – tette hozzá.

Az M1 csatorna műsorában az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy alapvető emberi jognak tekintsék a migrációt, és emberek a fél világon, köztük biztonságos országokon keresztülvándorolva dönthessék el, hol akarnak letelepedni, akárcsak az, hogy a dokumentum kötelező nemzetközi normává váljon.

A Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárásról szólva Menczer tamás kijelentette: „Brüsszel az európai emberekkel szemben sokkal inkább a migránsok és Soros György érdekeit képviseli”.