Teljes népességcseréhez vezetne a migrációs csomag

 

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint teljes népességcseréhez vezetne az ENSZ globális migrációs csomagja.

Kovács István az M1 csatornán hétfőn azt mondta: a csomag kidolgozói „globális szociális joggá” szeretnék tenni a migrációt, így bárki megkaphatná a menekültstátuszt, aki úgy gondolja, hogy rossz körülmények között él.

A dokumentum szövege alapján kijelenthető, úgy tekintenek a migrációra, mintha univerzális gyógyír lenne nyugati civilizáció valamennyi bajára – közölte az elemző. Hozzátette: Afrikában több millió ember vár arra, hogy Európába jöhessen, és ennek az “emberáradatnak” soha nem lesz vége, így az sem lehet megoldás, ha befogadják őket.

Ezt a helyzetet úgy lehetne megoldani – vélte az igazgató –, ha Afrikában olyan körülményeket teremtenének, hogy az emberek inkább otthon maradjanak.