A Jobbik újra az óraátállítás eltörlését javasolja

 

A Jobbik újra benyújtja az Országgyűlésnek az óraátállítás eltörléséről szóló határozati javaslatát, és arra kéri a kormányt, hogy ezúttal vegye komolyabban a kezdeményezést - közölte Kepli Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A parlamenti képviselő elmondta: másfél évvel ezelőtt javasolták először az évi kétszeri óraátállítás eltörlését, mert álláspontjuk szerint ennek gazdasági hatásai már teljesen elhanyagolhatóak, de egészségügyi kártételei nagyok. Hozzátette: most az Európai Bizottság is „meghallotta a Jobbik szavát”, hiszen konzultációt indított az európai polgárok körében a témáról. Közölte: a Jobbik korábbi indítványát a kormánypártok nem vették napirendre, ezért most azt kérik, hogy a kormány vegye komolyabban és támogassa a javaslatot, így Magyarország lehetne az első ország az Európai Unióban, amely eltörli az óraátállítást.

Kepli Lajos, a Jobbik parlamenti képviselője (MTI/Kovács Attila)

Kepli Lajos, a Jobbik parlamenti képviselője (MTI/Kovács Attila)

A képviselő a Jobbik anyagi helyzetére és a párton belüli hangulatra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: nyugodt és kiegyensúlyozott a hangulat a frakcióban, tisztában vannak azzal, hogy az Állami Számvevőszék által szerintük jogtalanul kiszabott büntetések miatt nehezebb anyagi helyzet elé néz a párt, de mindent megtesznek azért, hogy megfelelően képviseljék „a Jobbikra szavazó 1,3 millió állampolgár érdekeit”. Kepli Lajost a Jobbik adománygyűjtéséről és a kampány során elköltött összegekről faggatták az újságírók; azzal hárította el ezeket a kérdéseket, hogy nem tagja a párt országos elnökségének, a frakcióvezetésnek és a gazdasági vezetésnek sem, így nem rendelkezik megfelelő információkkal az ügyben, nem látja át a párt anyagi helyzetét.

Kijelentette: biztos abban, hogy a Jobbik tovább fog működni, „hiába dörzsölik a tenyerüket azok, akik a párt megszűnésére apellálnak”. A Jobbikból kivált politikusok által alapított Mi Hazánk Mozgalommal kapcsolatos kérdésre válaszolva Kepli Lajos azt mondta: a mozgalom a „Fidesz egyik platformjaként” működik, míg a Jobbik Magyarország legerősebb ellenzéki pártja, az Orbán-kormány egyetlen valódi ellenzéke. Kérdésre válaszolva elmondta: a Jobbik szerint Magyarországnak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez, de a párt vezetése még nem döntött arról, hogy támogatják-e Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök aláírásgyűjtő kezdeményezését.