Kereskedőtől vagy magánszemélytől vásároljunk használt autót?

 

Egy autóvásárlásnál több szempontot is figyelembe kell venni. Nemcsak az autó állapotát kell tüzetesen átvizsgálni, de a papírjait. Az M1 Forint, fillér című műsorában arra keresték a választ, hogy kereskedőnél vagy inkább magánszemélytől érdemes kocsit venni?

Nyolcszáz hazai autókereskedésből mintegy négyszáz felelt meg annak a kritériumrendszernek, melyet az ország első, ellenőrzött használt autó piactere alkalmaz. Az autókínálatot, a céges hátteret, illetve a vásárlói visszajelzéseket vették figyelembe az osztályozásnál az elmúlt 12 hónap adatai alapján.

Az ellenőrzés során megvizsgálják a potenciális partner céges hátterét, hogy valóban egy Magyarországon bejegyzett és törvényesen működő cégről van-e szó, amely ellen nem folyik semmilyen eljárás. A harmadik lépcső pedig, hogy megnézik az adott kereskedések autóállományát – magyarázta Halász Bertalan, a Jóautók.hu vezérigazgatója.

A Magyarországon működő mintegy 3000 cég vizsgálatai alapján körülbelül 15 százaléknyi esett ki a céges háttér nem megfelelősége miatt, körülbelül 35 százalékot találtak nem megfelelőnek szakmai szempontok alapján és nagyjából a fele esett ki a kereskedéseknek az autóállományuk miatt – jegyezte meg.

Szavatosság és garanciabiztosítás

A Fővárosi Autópiacon működő gépjármű-kereskedőknek meg kell felelniük a szigorú szabályoknak. A szavatosság mellett garanciát is vállalnak eladó autóikra. Az autókereskedő vállalkozó a kereskedelmi tevékenységének részeként szavatossággal tartozik a gépjármű vonatkozásában, ehhez jön a garanciabiztosítás – mondta Földes Tamás, a Fővárosi Autópiac Kft. ügyvezető igazgatója.

Budapest, 2013. szeptember 7. Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hozzátette, a garancianyújtó biztosító a kereskedővel szerződik, a kereskedő pedig az ügyfél számára biztosítja a garanciát. Adott esetben több kereskedőnél ez még kiegészülhet valamilyen szervizszolgáltatással is.

A legtöbb kereskedő a márkaképviselet vagy szakszerviz segítségével állapotfelmérést készít az eladó autóról. Ezzel csökkenthető a vevő kockázata. Az autókereskedő segít a hitelügyintézésben, ha pedig esetleg bizományos autót értékesít, akkor az eladó a tulajdonosnál segít a lezárásban és a finanszírozásban – mondta el Földes Tamás.

Az egyéb költségekkel is számolnunk kell

Az adásvételnek az autó vételárán felül egyéb költségei is vannak. A szerződéskötést követően 15 naptári napon belül a vevőnek át kell írnia a nevére a gépjárművet. Ez történhet az autókereskedés segítségével vagy személyesen a legközelebbi kormányablakban.

A forgalmi engedély és a törzskönyv díja 6-6 ezer forint, továbbá az autónak keletkezik egy vagyonszerzési illetéke is, amely egy átlagos autónál 30-50 ezertől akár 150 ezer forintig terjedhet attól függően, hogy hány éves az autó és milyen teljesítményű a motorja – sorolta Szörényi András, a Vezess.hu szerkesztője.

Hozzátette, ezeken kívül még eredetvizsgálati díjat is fizetni kell, függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldről behozott használt autóról van szó. Ez már egységesen vonatkozik mind a két kategóriára és motormérettől függően 17 és 20 ezer forint közötti a befizetés díja.

Ellenőrizni kell az alvázszámot is

Abban az esetben éri meg magánszemélytől vásárolni, ha az összes körülmény jól ellenőrizhető. Ez vonatkozik a dokumentumokra, valamint az autó állapotára is. Földes Tamás szerint, ha a vásárló meggyőződik arról, hogy a magánszemélytől történő vásárlás rendezett, az autó jó állapotú, megkímélt, akkor sikeres adásvétel jöhet létre.

Adásvétel aláírása előtt azonban javasolt a forgalmi engedélyben szereplő alvázszámot összehasonlítani a gépjármű különböző helyein található azonosítókkal. Szörényi András elmondta, a legtöbb autó esetében ezeket a lábtérben, a szélvédő tövében vagy a motortérben lehet megtalálni. Ez után könnyen ellenőrizhető, hogy a kocsi alvázszáma megegyezik-e a forgalmi engedélyben szereplővel.

A legnagyobb hazai autóhirdetési portál adatai alapján a hazai vásárlók leginkább az árra, az autó felszereltségére és állapotára kíváncsiak.