Folyamatosan nő a vízi balesetek száma

 

Több tipikus nyári baleset is történt a napokban a természetes vizeknél, illetve egy tragikus eset egy kerti medencénél. Kezdődik a nyári főszezon, így mindenkit arra figyelmeztetnek a szakemberek, hogy tartsa be a legfontosabb biztonsági szabályokat, ne legyen felelőtlen, és figyelje az időjárás előrejelzést – közölte az M1 Híradója.

Kedd este a Tiszán szakadó esőben kenuztak a fiatalok, akiket később a vízi rendőrségnek kellett kimenteni, mert a folyó egy szakaszán vízbe borultak. A Szegeden tanuló külföldi egyetemisták életükben először kenuztak, ráadásul zivatarban. A rendőrök arra figyeltek fel, hogy a kenusok nem tudnak visszamászni a csónakjukba, és segítségért kiáltanak.

Hétfőn egy mosonszentmiklósi kerti medencében három gyerek pancsolt és játszott vidáman. Egyikük, egy másfél éves kisfiú, azonban játék közben a víz alá merült és megfulladt. A gyerekekre mozgássérült nagymamájuk egyedül vigyázott. A faluban mindenkit megrázott a tragédia.

A fürdőzők sokszor nem mérik fel, hogy mennyi veszéllyel járhat egy tó. Csak a Balatonba évente megközelítőleg hatvanan fulladnak meg, sokan pedig nagyon súlyos, maradandó sérüléseket szenvednek.

A legtöbb balesetnek a figyelmetlenség, a tapasztalatlanság az oka, de még a tapasztalt sportolókat is meglepheti az élővíz. A szakemberek szerint áprilistól, a horgászszezon kezdetétől folyamatosan nő a vízi balesetek száma. A legjobban a gyerekekre és a krónikus betegekre kell odafigyelni. Azt mondják, a víz minden esetben kockázati tényező, ezért mindenkit óvatosságra intenek.