Még nyomoznak a veronai tragédia ügyében

 

A veronai buszbaleset ügyében tart a nyomozás: a Belügyminisztérium (BM) hétfői közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen – a tárca emlékeztet arra, hogy a buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai kirándulásokat és szigorította a jogszabályokat.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel tizenheten haltak meg, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon 56-an utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a 2 sofőr.

A veronai baleset áldozataira emlékezők egyike mécsessel a kezében a Szent István-bazilika előtt 2017. január 30-án (MTI/Szigetváry Zsolt)

A veronai baleset áldozataira emlékezők egyike mécsessel a kezében a Szent István-bazilika előtt 2017. január 30-án (MTI/Szigetváry Zsolt)

A Blikk a hétfői számában – az egyik áldozat apjára hivatkozva – azt írta, a műszaki igazságügyi szakvélemény szerint az autóbusz honosítási vizsgájánál „kozmetikázták, meghamisították” az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. A cikk szerint egy szerelő azt vallotta, hogy évek óta illegális üzemanyagtartályokat építettek be a buszokba. A póttartályt az érintett busznál nem rögzítették megfelelően.

Az apa elmondta, ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést az üzemeltető cég ellen, akkor a szülők teszik meg azt.