Ferenc pápa karitatív céljaira gyűjtenek a katolikus templomokban

 

A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja országszerte a péterfillérek gyűjtését templomaiban: a felajánlott adományokat Ferenc pápa karitatív céljaira fordítják – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.

A péterfillérek gyűjtését minden évben június 29., a Szent Péter és Pál apostol ünnepe utáni vasárnap tartják. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban 62 millió forintnyi adomány gyűlt össze – olvasható a közleményben. A Vatikán karitatív céljait a hagyományos templomi gyűjtés mellett banki átutalással és postai csekken is lehet támogatni. A péterfillérek gyűjtése a 8. században kezdődött, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a pápának.

Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt általánossá vált. A reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, a 19. században azonban újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává lett. Ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget. Magyarországon a rendszerváltás után, 1993-ban indult újra a kommunizmus ideje alatt szünetelő gyűjtés.