Ismét komoly károkat okoztak a viharok

 

Június utolsó napja sem múlt el károkat okozó vihar nélkül. Pénteken ismét heves zivatartok vonultak át az országon, Kalocsán tetőket rongált meg, fákat döntött ki a szél. A felhőszakadás miatt víz öntötte el a város egy részét. A júniusi viharkárok nagysága már meghaladja a kétmilliárd forintot. A hónap elején négy ember halálát okozta az ítéletidő. Az előrejelzések szerint mostantól nyugodtabb időszak kezdődik.

Kidőlt fák, leszakadt ágak, cserép és törmelék hevert a földön Kalocsán. Megtépázta a várost a pénteki vihar. Több épületet szalaggal kerítettek körbe, hogy ne tudjon senki a közelükbe menni, ugyanis életveszélyesek. Egy családi házat és a helyi gimnázium fedelét is javítani kellett. A szél letépett róla egy hatalmas alumínium darabot, a tűzoltók daru segítségével rakták vissza a helyére.

A Vajas patak mentén is károkat okozott a vihar, több vendéglő beázott, de van olyan, aminek még a kerítése is leomlott.

Kalocsára péntek délután csapott le a vihar, amit többen videóra is vettek. Az egyik felvételen az látszott, hogy a felhőszakadást orkán erejű szél kísérte. Akkora erővel fújt, hogy elhajlottak a fák, az utcákon hömpölygött a víz, egy-egy kereszteződés szinte tóvá változott. Az autósok tengelyig merültek a vízbe. A helyiek az M1-nek azt mondták: ítéletidő tombolt, menekültek az emberek az utcákról. Szerintük csak a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia.

Országszerte több helyen alakultak ki zivatargócok. Tolna megyét sem kímélték. Faddon szélvihar is tombolt. Kiskunlacháza és Dömsöd között félre kellett állnia az autósoknak, mert annyira esett, hogy nem láttak ki a szélvédőn, az ablaktörlők nem bírták a terhelést.

Villányban folyóvá változott a kerékpárút, Kelebián pedig udvarokat öntött el a víz. A tűzoltókat több mint ötvenszer riasztották a pénteki vihar után, főként elöntött pincékhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez.

Tragikus a helyzet Romániában

Két napon keresztül, szinte megállás nélkül szakadt az eső Romániában. A hegyi patakokon és folyókon villámárvíz alakult ki, több mint kétszáz embert kellett kimenekíteni otthonából. Az áradások Székelyföld egy részét is sújtják. A romániai Márkosrétet elnyelte az ár. Vízben úsztak az udvarok, házak és utcák. Az emberek mentették értékeiket és állataikat. A szárnyasokat a padlásra vitték, hogy ne pusztuljanak el.

Több mint ötven családnak kellett elhagynia otthonát, nagy erőkkel vonultak a helyszínre a tűzoltók is. Csónakokat hoztak, hogy mindenkit ki tudjanak menteni. A település azért került víz alá, mert átszakadt a közeli patak gátja.

Románia-szerte árvizek pusztítanak. Sok helyen két napja megállás nélkül esik az eső, megduzzadtak a folyók és kiléptek medrükből. Már több mint kétszáz embert lakoltattak ki, főként az ország középső és keleti részéből. Az árvíz elleni védekezésben több mint húszezren vesznek részt.

A Vajdaságot sem kerülte el az ítéletidő

Szabadka katasztrófa sújtotta látványt nyújt. Méteres víz áll egy aluljáróban, amit le is kellett zárni. Az utakon fák hevernek, a társasházak mellett pedig óriási lemezdarabok hevernek, amelyeket letépett az orkán erejű szél a tetőkről. A lakások beáztak.

A szerbiai viharban mindössze egy ember sérült meg, ő is csak könnyebben.