DK: Az ellenzéknek közösen kell fellépnie a gyülekezési és a választási törvények átírása ellen

 

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy közösen próbálják megakadályozni a gyülekezési és a választási törvények „átírását”: a párt ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy minden frakcióval rendelkező ellenzéki pártot megkeresnek az ügyben; a DK azt szeretné, ha már a jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnének és közösen meg tudnának állapodni az együttműködés formájáról – tette hozzá Molnár Csaba.

Az EP-képviselő megjegyezte, amennyiben nem képesek megakadályozni a törvénymódosításokat, akkor azt szeretnék, ha az ellenzék legalább közösen tiltakozna a változtatások ellen. A politikus indoklásként azt mondta, hogy a javasolt új gyülekezési törvénnyel a kormány jogkorlátozó intézkedéseket vezet be, ugyanis a jövőben néhány „gumiszabályra” hivatkozva bármilyen gyülekezést meg lehet tiltani.

Hozzátette, a választásokkal kapcsolatos „törvények átírásával” pedig szinte teljesen megtiltják a szabad plakátolást, bizonyos közterületeken betiltják az aláírásgyűjtést és „tovább nyitják (…) a határon túli magyarok levélszavazatával való választási csalás lehetőségét”.