Itthon is hódít az önkiszolgáló mosoda

 

Több külföldi országban megszokott, hogy a mosást házon kívül, mosodában végzik. Az utóbbi években Magyarországon is megszaporodtak az önkiszolgáló mosodák. A Tudatos Vásárlók Egyesülete kíváncsi volt, hol, mire számíthat az, aki használná ezt a szolgáltatást – hangzott el az M1 Kosár című műsorában.

Az egyesület három mosodát látogatott meg, és néhány szempont szerint összehasonlította a szolgáltatások színvonalát.

A Mosómedve mosodában három húszkilós és hat tízkilós gépben moshatjuk ki a szennyest, illetve tíz szárítógép áll rendelkezésre. A mosás időtartama programválasztástól függ, a vendégkörben azonban a negyven fokon történő mosás a népszerű, ami csupán 35 percet vesz igénybe – mondta Varó Levente, a cég tulajdonosa.

Hozzátette: gépeik zsetonnal működnek, az üzletben személyzet is segíti a vendégeket. Mint mondta: a húszéves fiataloktól kezdve egészen az idősebb korosztályig mindenki megfordul náluk, magyarok és külföldiek egyaránt.

A Wash Point önkiszolgáló mosodában négy mosógépet és ugyanennyi szárítógépet találhatnak a vendégek, amelyekben tíz-tíz kilogramm ruhát lehet mosni-szárítani. Krasnyánszki Dóra társtulajdonos elmondta: a mosoda teljes mértékben önkiszolgáló, minden automatizált. A vendégek egy központi fizetőrendszeren keresztül fizethetnek. Hozzátette: vendégeik java külföldi, de szolgáltatásuk egyre népszerűbb a magyar vendégek körében is.


A Bubbles Magyarország mosodáiban három 11 kilós kapacitású mosógép, egy 16 kilós kapacitású és 16, illetve 25 kilogrammos kapacitású szárítógépek találhatók. Ebben a mosodában az otthoni másfél órás mosással szemben csupán harminc perc alatt tiszta ruhákat kaphatunk, a szárítás pedig egységesen 37 perc – mondta Czeglédi Csongor vezérigazgató.

Hozzátette: fizető automatán keresztül lehet fizetni érmével, papírpénzzel és bankkártyával egyaránt. Törzsvásárlói regisztráció után pedig akár otthonról, interneten keresztül is elintézhetjük a pénzügyeket. Így tehát, aki betér a Bubbles mosodáiba, elegendő, ha csak a ruháit viszi magával.

A legtöbb helyen a beállítások után egy automatikus rendszer adagolja a mosó- és öblítőszereket, a Mosómedve mosodában adnak mosószert és öblítőt, de akár a saját, megszokott illatainkat is magunkkal vihetjük.

Az üzletekben található mosó- és szárítógépek nagy teljesítményűek, ezért egy-egy mosás akár harmadannyi idő alatt is elvégezhető, mint otthon.

A nagy önkiszolgáló mosodateszt után tehát elmondható: a mosás és a szárítás árában nagy eltérés nincs. A mosás-szárítás ideje is nagyjából kicsit több mint egy óra mindhárom mosodában. Az otthoni mosógéppel nem versenyeznek a mosodák, de kiegészíthetik azt – hangzott el az M1 Kosár című műsorában.