A turisztikai ügynökség nyári kampánya nagy segítség a szállodáknak

 

Jótékony hatással van a turisztikai létesítmények működésére, és a kiemelt desztinációk iránt növeli az érdeklődést a Magyar Turisztikai Ügynökség nyári kampánya, amely az olyan hagyományosan népszerű turisztikai térségekre összpontosít, mint a Balaton, Tokaj és Sopron–Fertő vidéke, ugyanakkor kevesek által ismert látványosságokra – így például a balatonszentgyörgyi Csillagvárra – is felhívja a figyelmet – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnöke az M1-en hétfőn.

Flesch Tamás megjegyezte: tavaly rendkívül sikeres, rekordteljesítményű évet könyvelt el a turizmus, ráadásul idén az első fél évben ezt az eredményt 10 százalékkal sikerült meghaladni. Szerinte az egyre javuló teljesítmény hátterében az áll, hogy több pénz jut a pihenésre, sok volt a hosszú hétvége idén, és a Szép-kártyát is sokan vették igénybe.

Ma már nem elég jó szállodát üzemeltetni, a szálláshely köré különféle attrakciókat kell szervezni, amelyek lehetnek kulturális, sportos vagy gasztronómiai programok is – emelte ki.

Szerinte egyre több szállásadó képes megfelelni az új igényeknek.