Két év múlva készül el a kőtár és látogatóközpont Székesfehérváron

 

Zajlik a kőtár, az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont kiállítási és kiviteli terveinek elkészítése, az épület 2020-ban nyitja meg kapuit – jelentette be Székesfehérvár polgármestere az Árpád-ház program kormánybiztosával közös szerdai sajtótájékoztatóján.

Cser-Palkovics András emlékeztetett arra, hogy a kormány a programra eddig 2,7 milliárdot meghaladó forrást biztosított a városnak, majd tavaly a fehérvári múzeum rekonstrukciójára újabb 425 millió forintot.

A városvezető elmondta, hogy év végéig minden terv készen lesz a kőtár és látogatóközpont esetében, így a közbeszerzést is kiírhatják az idén.

Vargha Tamás kormánybiztos szerint a program fontosságát jelzi, hogy a jövőben miniszteri biztos helyett kormánybiztosként segítheti a program előrehaladását. Eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumba tervezett Árpád-kiállítást végül Székesfehérváron mutatják be.

A kormánybiztos szerint továbbra is minden lehetőségük meglesz a fejlesztések folytatására. Megjegyezte, hogy újabb forrásokra is szükség lesz, hiszen az Aranybulla 2022-es évfordulóján átívelő, Szent István halálának centenáriumáig, 2038-ig tartó nagyívű programról van szó.

Cser-Palkovics András közölte, hogy a Nemzeti Emlékhely és a látogatóközpont közötti sétaút szakaszosan valósul meg, az első szakasz 2020-ig megépül. Az Aranybulla emlékmű és környéke 2022-ig megszépül, a Nemzeti Emlékhely végleges kialakításának legvégső dátuma 2038.

A polgármester jelezte, hogy folyik a munka a Rendházban is, ahol az Árpád-kiállítást mutatják majd be 2020-ban. A felmérések, a műszaki tartalom meghatározása, az építéstörténeti dokumentáció, illetve az örökségvédelmi értékleltár elkészült, a tervezés 2019 első negyedévében zárul.

A tervek szerint az épületrekonstrukció 2020 harmadik negyedévében fejeződik be. Az önkormányzat új, kétezer négyzetméteres raktárépületet vásárol az Alba Ipari Zónában, ahol az átmeneti időszakban a kövek, a múzeum műtárgyai, raktárakban lévő értékei ideiglenesen elhelyezhetők.