Délutánra állhat helyre a forgalom a budapesti repülőtéren

 

Hatalmas fennakadás volt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután az egyik gép szó szerint felszántotta a kifutópályát, amit emiatt újra kellett betonozni. A reptér másik kifutópályáját éppen felújítják, így a gépeknek nem volt hol landolniuk Budapesten, az induló járatok pedig nem szállhattak fel. 14 járatot irányítottak át más légikikötőkbe, több járatot töröltek. A forgalom délutánra állhat teljesen helyre.

Teljes volt a káosz, miután leállt a légi közlekedés, több százan rekedtek a várótermekben, sokan kisgyerekekkel. Hatalmas volt a tömeg a reptéren, az utasok a kijelzőket nézték, hogy megtudják, pontosan mi történt és mikor indítják el újra a járatokat.

Kétségbeesetten telefonálgattak órákkal később, még délelőtt is az emberek, mert akkora késések voltak, és még napközben is többen szembesültek azzal, hogy egyáltalán nem tudnak elrepülni.

Hajnali 1 órakor rendelték el a reptérzárat, azután, hogy megsérült a kettes kifutó. Egy gép felszálláskor hozzáért és szó szerint felszántotta, ezért újra kellett aszfaltozni. Emiatt négy órán át, hajnali ötig egyetlen gép sem szállt fel és le. 14 járatot átirányítottak más repterekre: Debrecenbe, Bécsbe és Pozsonyba. Onnan buszokkal, vonattal szállítják haza az utasokat.

Több járatot töröltek, például a londonit, milánóit, a barcelónait, a szentpétervárit és a brüsszelit, ezeket azért, mert közben a személyzet munkaideje lejárt. Hardy Mihály, a légikikötő szóvivője azt mondta: a helyzetet nehezítette, hogy a másik, 1-es kifutó is zárva van, azt ugyanis felújítják. Hasonló eset egyébként nagyon ritkán fordul elő.

A menetrend késő délutánra állhat helyre teljesen, addig késésekre, hosszabb várakozási időre kell számítani. Azt kérik az utasoktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak a reptér honlapján.