Folytatja globális kampányát az Amnesty International

 

A menekültek és menedékkérők jogaiért indítottak kampányt. Magyarul úgy lehetne fordítani a mottót, hogy „Üdvözöllek”. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint – amit többen a Soros-hálózathoz sorolnak – növelni kellene a legális migrációs csatornák számát. A magyar kormány szerint a bevándorlás ösztönzése helyett inkább helyben, a hazájukban kellene segíteni a rászorulókat.

I Welcome – ez a neve az Amnesty International kampányának, amelyet a menekültek jogaiért indítottak. A Soros Györgyhöz köthető szervezet többek között azt szeretné elérni, hogy az országok arányosan vállaljanak szerepet a menekültek ellátásában, valamint a legális migrációs csatornák számának növelését is sürgeti.

Egy múlt heti párizsi konferencián a bevándorlás legalizálásáról beszélt Soros György. A milliárdos azt javasolta, hogy Európa fogadjon be migránsokat közvetlenül a kibocsátó országokból.

Az Amnesty International a bevándorlási válság kezdete óta nyíltan kiáll a migránsok mellett. A terrorcselekménnyel vádolt Ahmed H., a röszkei zavargások hangadója elleni büntetőeljárás megszüntetését is követelték korábban.

Hétfőn pedig a Stop Soros törvényjavaslat ellen demonstráltak a Kossuth téren.

Csatlakozz a bevándorlókat üdvözlő emberek mozgalmához – kampányát ezzel a jelmondattal hirdeti angol nyelvű honlapján a szervezet. Felhívásukban azt írják, hogy az országok kormányai nem tesznek eleget menekültekért, éppen ezért helyi megmozdulások szervezésére és petíciók indítására buzdítanak.

Megkérdőjelezhető a felhívás

A miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető az Amnesty International felhívása. Gulyás Gergely szerint a legális migrációs útvonalakat összefüggésbe hozni a menekültek emberei jogaival, már eleve az igazság elferdítése. Pont az az alapvető filozófiai vita a magyar kormány, az Európai Unió néhány tagállama és néhány emberi jogi szervezet között, hogy a menedékjog az első biztonságos országban illeti meg azt, aki menekült – fogalmazott a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hozzátette: vagyis a migránsok nem választhatnak szabadon egy országot, ahol élni szeretnének. A miniszter úgy véli: a magyar kormány álláspontja helyes, miszerint a polgárháború sújtotta térségek újjáépítését kell segíteni.