Hamarosan magyar fegyvereket kapnak a magyar katonák

 

Magyarországon újraindulhat a kézifegyvergyártás, licensz alapján külföldön bevált fegyverrendszerek összeszerelése történhet Magyarországon – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter már korábban bejelentette, hogy  2024-re megduplázódik a honvédelem költségvetése és a újraindulhat a magyar fegyvergyártás is. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében modernizálják a műszaki eszközöket, a fegyverrendszereket. a NATO-nak tett szövetségesi vállalás alapján 2024-re el kell érni a GDP-arányos 2 százalékos ráfordítást.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési program komplex irányt szabott a magyar honvédésnek ebben a haderőfejlesztési rész a haditechnikai technológiai fejlesztéseket tartalmazza, amelyeket nemzetközi együttműködésben próbáljuk megvalósítani – fogalmazott Szabó István.

Magyarországon nagy hagyományai vannak a fegyvergyártásnak, de úgy gondoltuk, hogy már külföldön bevált kézifegyverek gyártásával szeretnénk felfuttatni a fegyvergyártást – mondta az államtitkár. Hozzátette: az állami forrásokból létrejövő gyártókapacitás kialakításával a Magyar Honvédség jövőbeli igényeit elégítenék ki, valamint a külföldi piacokon is megjelenhetünk.

Szabó István kiemelte: Nem rosszak a Magyar Honvédség által használt fegyverek, de az idő eljárt felettük, de a technológiai fejlődésnek meg kell jelennie a katonák fegyverzetében, ezt szeretnénk, modern, minden követelményeknek megfelelő fegyverekkel pótolni.

Szabó István elmondta: a Magyar Honvédség további fejlesztéseket tervez a kibertámadások elleni védekezés megerősítésre. Nem csak honvédségi feladatról van szó, hanem az egész országra kiterjedő védekezésről. Elismerte, hogy a Magyar Honvédségen belül nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges szakembergárda, akiket a civil szférából kell megszólítani. Ennek anyagi vonzatáról elmondta, hogy igazodni kell a versenypiaci körülményekhez és megteremteni azokat a feltételeket, hogy a szakembereket meg tudják fizetni.