Nem meglepő az Együtt megszűnése a szakértő szerint

 

Farkas Örs politikai elemző szerint nincs semmi meglepő abban, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke bejelentette a párt megszűnését szombaton, mivel egy nem mérhető támogatottságú szervezetről van szó, a pártra „nincs szükség a magyar politikai kultúrában”.

Farkas Örs az M1 hírcsatornán vasárnap azt is mondta: szerinte az Együtt vezető politikusai, Juhász Péter és Szigetvári Viktor korábbi elnök megpróbál majd megmaradni a politikai színtéren, akár civil szervezeteken keresztül.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e pártszakadás a Jobbikban, Farkas Örs úgy válaszolt: jelenleg talán kisebb az esély arra, hogy nagyarányú szakadás legyen.

Dúró Dórát ugyan kizárták a frakcióból, de látható volt, hogy nem követték mások tömegesen, annak ellenére sem, hogy a párt elnökválasztásán nagyon szoros volt az eredmény – tette hozzá.