Hagyományőrző programok várták az embereket pünkösdvasárnap

 

A szokásokhoz híven pünkösdi királyt és királylányt választottak, emellett különböző családi programokon elevenítették fel a kereszténység egyik legősibb ünnepét – közölte az M1 Híradója.

A miskolci diósgyőri várban pünkösdi királyt választottak. A városban bárki lehetett király, aki egyedül, vagy anyukája segítségével készített egy „aranykoronát.” A pünkösdi királyokat végül néptánccal és népdalok éneklésével ünnepelték meg.

Hollókőn pedig pünkösdi királylányt választottak. A hagyományok szerint szelídsége és tiszta lelke miatt nyerte el a leány a kitüntető címet.

A pünkösdi hagyományokat elevenítették fel a szentendrei skanzenben is. Az egyik szokás szerint ilyenkor énekelve, táncolva járják körbe a falut és beköszönnek a gazdáknak jó termést kívánva nekik.

Az ártó szellemeket tartják távol azok a zöld ágak, amelyekkel a Szent Anna kápolnát díszítették fel. Felvidéki hagyomány szerint népi motívumokkal hímzett keszkenőket is akasztottak az ágakra.

Hétfőn is számos programmal készülnek

Pünkösd az egyik legrégibb ünnepünk. A Szentlélek kiáradásának napjaként tartják számon, ami egyben a keresztény egyház születésnapja is. Pünkösdhétfőn országszerte hagyományőrző és családi programokkal várják az embereket.