Változik a közösségi közlekedés menetrendje pünkösdkor

 

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén pünkösd miatt.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint május  20-án és 21-én az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint indulnak a fővárosi közösségi közlekedési járatok.  Vasárnap és hétfőn a 3-as metró egész nap Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, a 2-es és 4-es metró pedig pénteken, szombaton és vasárnap is hosszabb üzemidővel, éjjel fél egyig közlekedik.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint május 20-án az ünnepnapi, 21-én a vasárnapi, 22-én, kedden pedig már a szokásos munkanapi menetrend szerint indulnak a vonatok. Felhívták a figyelmet arra, hogy húsvétkor több mint 600 ezren utaztak vonattal, tíz százalékkal többen, mint a tavalyi húsvéti hétvégén, a május elsejei hosszú hétvégén pedig öt százalékkal növekedett az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, ezért számítani lehet arra, hogy pünkösdkor is nagyon sokan választják a vasutat.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-Start azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg.