Eddig veretlen Tour to Paris, az új magyar csodaló

 

Veretlenségi sorozattal kezdte pályafutását az új magyar csodaló – hangzott el az M1 Ma Este című műsorában.

Tour de Paris a családom tulajdonában van, édesapám vásárolta meg – mondta Hammersberg Elemér, aki hozzátette: az egész család folyamatosan figyelemmel kíséri Tour de Paris, a húga lovagolja, de közösen készítik fel az idomárja segítségével és menedzselik a versenyeztetését.

A tulajdonos elmondta, a ló Franciaországból származik, 2016 őszén került Magyarországra.

Krebs András, a Kincsem Nemzeti Kft. marketingvezetője hangsúlyozta, nagyon fontos a lovak származása, a genetikája, ezek alapján nagyjából be lehet mérni az alapadottságokat, hogy milyen versenyeken, hosszú, vagy rövid távon érdemes indítani. Ezt követően, a munka során dől el, hogy lehet-e belőle klasszis.

Krebs András elmondta, Tour to Paris eddig ötször állta rajthoz, mind az ötször nyert. Idén eddig kétszer, egy alkalommal 12, másodszor pedig, a nemzeti versenyen 10 hosszal nyert. Úgy vélte, Tour to Paris jelenleg közép-európai szinten meghatározó ló.

Az eddigi versenytapasztalatok alapján úgy tűnik, Tour to Paris inkább a rövidebb távokon lehet eredményesebb – mondta Hammersberg Elemér .

Tour to Paris legközelebb július elsején áll rajthoz a Derby Fesztivál  sprintszámában, az 1200 méteres Flandorfer Tamás emlékversenyen áll rajthoz  – hangzott el a műsorban.

Címlapképünkön: Overdose, a magyar csodaló.