Biztonsággal fogyasztható a budapesti ivóvíz

 

Kevés olyan hely van a világban, mint Budapest, ahol bátran fogyaszthatjuk a csapvizet. Mégis időről időre hallhatjuk, hogy ne igyunk csapvizet, mert ólmot tartalmazhat és tele lehet gyógyszerszármazékokkal.

Az M1 Kosár című magazinja utánajárt, mennyit változott a víztisztítás, és hogy honnan és hogyan kerül a poharunkba a víz 2018-ban Budapesten és környékén.

„Sokan azt hiszik, hogy közvetlenül Duna-vizet termelünk ki, és ezt kezeljük, majd ez kerül be a hálózatba. Ám ez tévhit. Van egy kavicsterasz, ami a Duna hordalékából halmozódott föl, és ebbe vannak a kutak lefúrva” – közölte Tamás Lehel víztermelési mérnök.

Már 150 éve így történik a vízellátás Budapesten

„A Szentendrei-szigeten, ahonnan a betáplált vizünk 70 százaléka származik, semmilyen tisztítási technológiát nem kell alkalmaznunk, hanem a természet elvégzi helyettünk a tisztítási folyamatokat” – mondta László István, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemirányítási csoportvezetője.

Klórozásra azért van szükség, hogy a vizet tartósítsák, és fertőtlenítsék a hálózatot.

Mintegy 5400 kilométeres ivóvízhálózat szövi át a fővárost

„Az egyik legfontosabb élelmiszer, amit fogyasztunk. Kollégáim úgy tízezer mintát vesznek egy évben. A tavalyi évben a paraméter szerinti megfelelőségünk 99,9 százalékos volt” – közölte László István.

A csapvíz ólomszennyezettsége ismert tény, de az érintettek többsége nem tud erről. A súlyosan egészségkárosító nehézfém eltávolítása a vízből a legfontosabb vízminőség javító feladat. De ez nem érinti az egész hálózatot, csak bizonyos helyeken fordul elő.

„Elosztóhálózaton nincs ólomvezetékünk. Viszont bekötővezetékeink, ami az utcán húzódó gerincvezetékből a vizet a fogyasztóhoz szállítja, ott sajnos igen, mert elég közkedvelt anyag volt régen. Erre vannak tervek, hogy hogy lehet ezeket a bekötéseket minél hamarabb megszüntetni” – mondta László István.

Évente több mint tízezer mintavétel

Budapest egyik legnagyobb víztározó medencéje a Gruber József-víztározó. A két, negyvenezer köbméteres medence biztosítja a víztartalékot a legnagyobb fogyasztású időszakokban, és az ellátási területek víznyomását.

Az UV-besugárzás a modern vízkezelés biztonságos, vegyszermentes és megbízható fertőtlenítési eljárása. Erre fejlesztett ki egy reaktort a vízművek és a Budapesti Műszaki Egyetem közösen. Ennek a beüzemelése nemrég fejeződött be a csepeli víztisztító telepen.

A közhiedelemben többször is felmerült a gyógyszermaradványok kérdése az ivóvízben.

„Elég sok mérést végeztünk ez ügyben az egyetemmel, és azt tapasztaltuk, hogy már a kutakban sem tudjuk az esetek 99 százalékában kimutatni a gyógyszermaradványokat. Hogy érzékeljük, milyen mennyiségekről beszélünk, ahhoz, hogy ivóvízzel egykapszulányi mennyiséget be tudjunk vinni a szervezetbe, 5 ezer évre van szükségünk” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A budapesti víz biztonságos. Hatalmas technika áll rendelkezésre, és évente több mint tízezer mintavételt végeznek a szakemberek annak érdekében, hogy kiváló minőségű vizet kapjunk, amikor kinyitjuk otthon a vízcsapot.