Közös állásbörzét tartottak az állami cégek

 

Tömött sorokban érkeztek a jelentkezők az állami cégek közös állásbörzéjének helyszínére. A MÁV-tól a Postán és például a rendőrségen át a Szerencsejáték Zrt.-ig, összesen 26 vállalat 2200 álláshelyre várta a leendő munkatársakat. Ez volt az első ilyen alkalom, de jó eséllyel lesz folytatás, mert sok állami cég munkaerőhiánnyal küzd – közölte az M1 Híradója.

Némi túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni az Állami Karrierexpón, olyan sokan voltak. A Vasúttörténeti Parkban megtartott rendezvényen 26 állami vállalat 2200 állást kínált az érdeklődőknek, döntően a fiatalabb korosztály tagjainak.

„Mennyit lehet itt keresni?” – ezt a kérdést tették fel a legtöbbször az álláskeresők. „Ez attól függ milyen pozícióról beszélünk” – és általában ez volt a válasz, így például a MÁV standjánál is.

A Szerencsejáték Zrt.-nél most nem a lottószámokat tartalmazó golyókat tették a szerencsekerékbe, hanem azokat a kérdéseket, amelyeket a leggyakrabban feltesznek a hozzájuk jelentkezőknek.


A mostani álláspiacot a MÁV-csoport szervezte

A vasúttársaság elnök-vezérigazgatója azt mondta, tapasztalataik szerint az ilyen rendezvények mindig sikeresek. Dávid Ilona elmondta, különböző állásbörzéket szerveztek már különböző korosztályoknak, így a középiskolásoknak, a diplomásoknak és a pályakezdőknek is. Általános állásbörzéken is részt vesznek, több száz önéletrajzot gyűjtenek be, és jellemző módon ezekből a jelentkezőkből általában munkavállaló is lesz.

A legtöbben a honvédség pavilonját látogatták meg

A legtöbb látogató a Magyar Honvédség pavilonját kereste fel, ahol lőni is lehetett. A honvédség jelenleg akár több száz fiatalnak is munkát tudna adni.

„Igyekszünk a fiataloknak azt nyújtani, amire igazán kíváncsiak” – mondta el Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség osztályvezetője. Hozzátette, a honvédségi pálya egy stabil állás, illetve karrier- és fejlődési lehetőség, emellett a honvédség folyamatosan navigálja a munkavállalókat, gondoskodik róluk, mind illetmény, mind pedig egyéb járandóságok, például az utazás szempontjából.

Ez volt az első közös állami állásbörze, de jó eséllyel lesz folytatás, mert sok állami cég munkaerőhiánnyal küzd.