Egyik magyar hegymászónak sem sikerült a csúcstámadás a Himalájában

 

Az erdélyi Varga Csaba a 8586 méter magas Kancsendzöngára szeretett volna feljutni, de a hideg és a szél miatt 8100 méteres magasságból kénytelen volt visszafordulni. Segítői azt mondták az M1-nek, hogy már biztonságos helyen van. Klein Dávid célja pedig a szintén 8 ezer feletti Sisapangma volt, ám az ítéletidő miatt neki is vissza kellett fordulnia. Azt mondta, örül, hogy élve leért az alaptáborba – közölte az M1 Híradója.

Az utolsó 500 méteren volt kénytelen feladni szerdán a magyar hegymászó a Kancsendzönga hegycsúcs meghódítását. „Nagyon fújt a szél, fel bírtam menni több mint nyolcezer méterig, de olyan hideg volt, hogy mindenki visszafordult, aki oxigén nélkül maradt” – így indokolta telefonon Varga Csaba, hogy miért adta fel a csúcstámadást.

A halálhegyként ismert Kancsendzönga Nepál és India határán fekszik. Bár csak a Himalája – és a világ – harmadik legmagasabb hegycsúcsa, a mászók számára mégis az egyik legnagyobb kihívást jelenti, elsősorban a kiszámíthatatlan időjárása miatt.

Biró Dániel, az expedíciót vezető cég kommunikációs menedzsere beszélt elsőként Varga Csabával, miután kénytelen volt visszafordulni. Elmondta, a hegymászó szűkszavú volt és csalódott. De a rendkívüli hidegben 8000 méter felett már olyan ritka a levegő, hogy az életét kockáztatta volna, ha tovább megy. Bíró Dániel hangsúlyozta, bár Varga Csaba most még kudarcnak éli meg a történteket, fontos, hogy érezze a támogatást, mert a teljesítménye így is rendkívüli. Idén ő az első, aki oxigénpalack nélkül ilyen magasságot elért.

Varga Csaba jelenleg már biztonságban van, a kettes táborban. A tervek szerint a hónap végén érkezik haza családjához Magyarországra.

Erőss Zsolt és Kiss Péter magyarként 2013-ban elsőként mászták meg a halálhegyet. Bár sikerült felérniük a csúcsra, de a lefelé vezető úton életüket vesztették. Varga Csaba az ő emlékükre mészkőből készített emléktáblát vitt fel és helyezett el a Kancsendzönga táborában.

Varga Csaba Klein Dáviddal indult útnak Budapestről. Társa a Sisapangma csúcsát akarta meghódítani, de az ítéletidő két nappal ezelőtt Klein Dávid terveit is meghiúsította. A viharossá fokozódó szél minden hegymászót lezavart a hegyről, de legalább neki is épségben sikerült visszatérnie az alaptáborba.