Beszünteti működését Budapesten a Soros-alapítvány

 

Beszünteti működését Budapesten a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája, és átköltözteti munkatársait a német fővárosba – jelentette be keddi, New York-i keltezésű közleményében az alapítvány, az „egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezetre” hivatkozva.

A tájékoztatásban azt írták, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

A közleményben megjegyzik: a magyar kormány arra készül, hogy tovább korlátozza a civil szervezetek munkáját „az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag által”.

„A magyar kormány becsmérli a munkánkat, és hamis színben tünteti fel, korlátozza a civil társadalmat politikai előnyszerzés céljából, olyan taktikát alkalmaz, amelyre még nem volt példa az Európai Unió történetében” – idézi a közlemény Patrick Gaspardot, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnökét. „Az úgynevezett Stop Soros jogszabálycsomag a legújabb ilyen próbálkozás. Nem tudjuk tovább garantálni a munkánk és a munkatársaink biztonságát Magyarországon, és nem tudunk védelmet nyújtani az önkényes kormányzati beavatkozással szemben” – áll a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy irodáik elköltöztetése Budapestről fájdalmasan érinti azt a több mint száz itt dolgozó munkatársukat, akiknek többsége nemzetközi adományozással foglalkozik. A munkatársak mintegy 60 százaléka magyar állampolgár, és sokan közülük több mint egy évtizede dolgoznak a Nyílt Társadalom Alapítványok megbízásából. A Nyílt Társadalom Alapítványok megteszi a szükséges lépéseket, hogy biztosítható legyen az irodák elköltöztetésében érintettek biztonsága és jóléte.

A Die Presse című osztrák napilap a Nyílt Társadalom Alapítványok New York-i központjára hivatkozva április 19-én már írt a tervezett lépésről, jelezve, hogy az iroda a nyáron Berlinben nyitja meg kapuit.

Hidvéghi: Látszatkivonulás az iroda bezárása

A Soros-alapítvány budapesti irodájának költözéséről szintén kérdésre úgy fogalmazott: az alapítvány menekül az átláthatóság elől, nem akarja, hogy a magyarok értesüljenek róla, milyen pénzek érkeznek hozzá. De szerinte ez csak egy látszatkivonulás, a működésük ezzel nem szűnik meg, a bevándorlás érdekében Magyarországon kifejtett nyomásgyakorlásuk tovább fog folytatódni.