Katonai Toborzónap Székesfehérváron

 

Haditechnikai bemutatók, járőrverseny, lézerpuska-lövészet, repülőgép-szimulátor és játékos katonai vetélkedő is várja az érdeklődőket ma Székesfehérváron a IV. Katonai Toborzónapon: a program célja, hogy minél több fiatalt megszólítsanak és népszerűsítsék a katonai hivatást.

Mint azt Tóth Csaba, alezredes az M1 tudósítójának kérdésére elmondta, hogy a rendezvénnyel a magyar honvédség katonai alakulatait sikerüljön közelebb hozniuk a lakossághoz, ugyanakkor a szervezők nem titkolt szándéka, hogy minél több – szerződéses, hivatásos, vagy akár tartalékos – munkavállalót nyerjenek meg a szervezetnek.

A katonatiszt a szervezet örömének adott hangot, elvégre a felnőtteken kívül szép számban jelentek meg általános iskolás, illetve még náluk is fiatalabb gyermekek, a távoli cél ugyanis az, hogy a honvédelmi nevelés kapcsán megszerettessék a fiatalokkal a katonák életét.