Európai Bizottság: Az európaiak többsége elégedett életkörülményeivel

 

A magyar válaszadók 71 százaléka vélekedett úgy, hogy elégedett életével – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett közvélemény-kutatásából. Az oktatásra, a jövedelmekre, a társadalmi státuszra, továbbá a mobilitásra, valamint a migráció és a globalizáció megítélésére vonatkozó felmérés fő megállapításai szerint az európaiak többsége úgy látja, hogy egyenlő esélyeik vannak a boldogulásra.

Arról kevésbé vannak meggyőződve, hogy az igazságszolgáltatás és a politikai döntések az érintettek társadalmi státuszától, anyagi helyzetétől és kapcsolataitól függetlenül ugyanúgy érvényesülnének országukban.

MTI-fotó: H. Szabó Sándor

Az európaiak nagy többsége ezenkívül úgy érzi, hogy túl nagyok a jövedelmi egyenlőtlenségek, és a kormányoknak többet kellene foglalkozniuk ezzel a témával. A megkérdezettek kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az esélyegyenlőség és társadalmi helyzetük javult az idők során.

Összességében az európaiak 47 százaléka jó dolognak tartja a globalizációt, 21 százalékuk nem, 39 százalékuk jónak, 33 százalékuk pedig nem tartja jónak az országába irányuló migrációt. Az uniós bizottság felmérése szerint az unióban a magyar válaszadók voltak azok, akik a leginkább – az uniós 81 százalékos átlaghoz képest 90 százalékot meghaladóan – érezték úgy, hogy a jövedelmi különbségek túlságosan nagyok. 87 százalékuk szerint a kormánynak többet kellene tennie a jövedelemkülönbségek csökkentés érdekében.

Az 58 százalékos uniós átlaghoz képest a magyarok 39 százaléka látta úgy, hogy Európa-szerte egyenlő esélyeik vannak a boldogulásra, és 71 százalékuk vallotta boldognak magát. Amíg az unió többi  országából a válaszadók átlagban kevesebb, mint fele, 46 százaléka vélekedett úgy, hogy a boldogulás feltételei egyenlőbbé váltak a 30 évvel ezelőtti helyzethez képest, Magyarországon az emberek 35 százaléka gondolta így – derült ki az uniós bizottság felméréséből.