Újabb negyven gyereket karol fel a Csányi Alapítvány

 

Tovább növeli a létszámot ebben az évben is a Csányi Alapítvány, újabb 40 gyereket válogatnak be a programba, ezzel átlépik a 400 fős határt – erről Csányi Sándor üzletember, az OTP elnök-vezérigazgatója beszélt az M1-nek az alapítvány közösségi napján.

Több mint 10 éve indult az Életút Program, amelyben hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat segítenek kisiskolás koruktól egészen a munkába állásig.

A közösségi napon színpadi fellépésekkel és képzőművészeti alkotásokkal mutatkoztak be a fiatalok. Nyár végéig újabb 30 fiatalt válogatnak be a programba.

„Most 382-en vagyunk idén újabb 40 gyerek beválogatására kerül sor, tehát túllépjük a 400-as határt. A tervekben mindig 1000 fő volt, tehát elvileg nyitunk új házakat, és új mentorokat alkalmazunk és választunk új gyerekeket” – mondta Csányi Sándor.