Önálló oktatási minisztériumot akar a PDSZ

 

Önálló oktatási tárca létrehozását követeli az új kormánystruktúrában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új elnöke. Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is: bíznak benne, hogy a jövőben nem csak az utcáról ismerhetik meg a PDSZ oktatásszakmai elképzeléseit.

Szűcs Tamás, aki ügyvezető elnökként irányítja a szakszervezetet, miután Mendrey László korábbi elnököt visszahívták tisztségéből, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy a kormányalakításkor szüntessék meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi).

„A korábbi hagyományoknak megfelelően” minden jelentős ágazatnak – így az oktatásnak is – legyen önálló minisztériuma, az ágazatot minél nagyobb szakértelemmel irányító minisztere. Erre most itt a lehetőség – mutatott rá. A szakszervezeti vezető a jelenlegi oktatási államtitkárság Szalay utca épülete előtt úgy fogalmazott: az Emmi tehetetlen óriás, nem képes az egyes ágazati érdekeket megfelelően képviselni. Hozzátette: egy ágazatot egy felkészült szakember képes megfelelően irányítani, és ehhez önálló minisztérium is szükséges.

Szerinte ami az Emminél történt, az szerinte úgy jellemezhető, hogy a bába nem értett minden komplikált szülés levezetéséhez, és nem is tudta képviselni az egyes ágazatok érdekeit. Az érdekvédő úgy vélte, Balog Zoltán tárcavezető a területnek “nem volt jó pásztora”, s ha nem tölti be ezt a posztot a jövőben, nem fogják sajnálni, “távozzon nyugodtan”.

Reméli az Emmi, hogy nem csak az utcáról ismerhetik meg a PDSZ elképzeléseit

A minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sajtóból értesültek, hogy a PDSZ-nek új elnöke van, aki bemutatkozás gyanánt “az utcai demonstrációt választotta”.

Hozzátették: bíznak benne, a későbbiekben lesz mód nem csak az utcáról megismerni a PDSZ oktatásszakmai elképzeléseit, mert meggyőződésük, hogy az oktatást a párbeszéd, a közös munka, és nem az utcai akciók segítik.