Hátrányos helyzetű diákokat támogató programot indít az Oktatási Hivatal

 

A befogadó nevelést és a hátrányos helyzetű tanulókat támogatja az Oktatási Hivatal (OH) Esélyteremtés a köznevelésben című új programja – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel, a projekt nyitórendezvénye után.

A közlemény szerint a 2020-ig tartó, 4,29 milliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló program célja az iskolai lemorzsolódás csökkentése, a befogadó nevelés támogatása, valamint a hátrányos helyzetű tanulók oktatási és munkaerőpiaci esélyeinek növelése.

Az OH segíti a projektbe bevont 150 intézmény szakmai munkáját, a tanulók továbbtanulási esélyeinek elősegítésére pedig intézményi együttműködést alakít ki a tanodákkal, a kollégiumokkal, a roma szakkollégiumokkal, a középfokú iskolákkal és az egyetemekkel. A hivatal feladata továbbá a meglévő jó gyakorlatok, módszerek széles körű megismertetése és bevezetésük támogatása, továbbá a mérési-értékelési módszerek fejlesztése is – írta az OH.

Hozzátették, a projekt elősegíti egyéb iskolarendszeren kívüli, a hátrányok leküzdését segítő intézkedések – például a Tanoda, a Második esély és a Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése című programok – összehangolását, eredményességét és nyomon követését is.