Választás 2018: Szavazóra borult a fülke Kengyelen

 

Epilepsziás rohamot kapott a szavazóhelyiségben egy választó Rábatamásiban, Budapesten egy szavazatszámláló bizottság elnökhelyettesét érte baleset, és volt ahol egy szavazófülke omlott össze.

A Győr-Moson-Sopron megyei Rábatamásiban egy választó epilepsziás rohamot kapott a szavazóhelyiségben. A fiatal azután lett rosszul, hogy bedobta szavazatát az urnába. Néhány percen belül jobban lett, kérte, hogy mentőt ne hívjanak hozzá, ezért mindössze 8 percre kellett felfüggeszteni a választást – tájékoztatta a megyei 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője az MTI-t.

Budapesten, a XXI. kerület, 9-es szavazókörben a szavazatszámlálási bizottság elnökhelyettesét érte baleset. Jobb kezén a mutatóujja az ülőke és a szék lába közé szorult. Ennek következtében az ujjából egy darab leszakadt. A sérültet mentő szállította el. Szintén Budapesten a XX. kerület, 56-os szavazókörben egy választópolgár a szavazás során a borítékéba betette a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját is. A szabályok értelmében a szavazatszámláló bizottság csak következő munkanapon tudja visszaadni az iratokat.

Dunaharasztiban a szavazóhelyiségben egy választópolgár eszméletét vesztette. Mentőt hívtak hozzá és kórházba szállították, fennakadás nem a választásban nem volt.

Tarnabodon egy szavazópolgár indulatosan érkezett a szavazóhelyiségbe, ügyintézés közben az SZSZB tagjait szóban rágalmazta, analfabétának nevezte őket. Szavazás után elhagyta a helyiséget. Intézkedésre nem volt szükség, mert az esemény nem zavarta meg a szavazás menetét.

A Jász-Nagykun-Szolnok megye Kengyel egyik szavazókörében összedőlt egy szavazófülke, miután egy szavazó megbotlott és ráesett. A szavazás menetét a valasztas.hu beszámolója szerint e körülmény nem zavarta, mert sértetlen szavazófülke rendelkezésre állt. Az SZSZB tagjai a szavazófülkét helyreállították.

Mindezek mellett Nagykőrösön a 13 és 14-es szavazókörben megszűnt az áramellátása – a kimaradás ideje alatt az SZSZB működése zavartalan volt.


Így szavaz egy hortobágyi csikós

A Bács-Kiskun megyei Baja 22-es számú szavazókörében egy Választópolgár a reggeli szavazásnál nem akarta elhagyni a szavazóhelyiséget: később 11 óra 15 perckor visszajött és arra kérte az szavazatszámláló bizottság (SZSZB) tagjait, hogy adjanak neki 1000 forintot taxira – hangoskodott, durva kifejezéseket használt, a szavazni akaró polgárokat zavarta.

Pest megyében számos incidens történt a kora délután folyamán

Vecsésen a 13-as számú szavazókörben egy szavazó átvette a szavazólapokat: a szavazófülkéből kijövet azokat széttépve és összegyűrve a szemétkosárba dobta. Miután az SZSZB összeillesztette azokat, megállapításra került, hogy érvénytelenek, így további intézkedésre nem volt szükség – a tagok hívták a rendőröket, akik kivezették a rendbontót a szavazóhelyiségből.

Szigetszentmiklós 7-es számú szavazókörében, a választókörzet előtt levő padon egy férfi ült, ráaggatott táblákkal, „Szavazz a Jobbikra!” felirattal – jelezte egy választópolgár. Az SZSZB két tagja eltávolította a táblát a férfiről, aki nem tanúsított ellenállást az eljárás során.

Mindezek mellett az eddig legaktívabbnak bizonyult Pest megyében több településen is másik műanyag urna beállítása vált szükségessé, mivel a választópolgárok nagy számára való tekintettel a beállított urnák nem bírják el a szokásosnál nagyobb méretű szavazólapokat.