Többek között a kormányfő is felszólal a Fidesz kampányzáróján

 

Pénteken Székesfehérváron tartja országos kampányzáróját a Fidesz. A rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Cser-Palkovics András, a város polgármestere sajtótájékoztató keretén belül hívott meg mindenkit.

Cser-Palkovics András közölte, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték már többen is, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen. A Városház tér és környéke biztosan megtelik a másfél órás program idejére – tette hozzá.

A városvezető elmondta, hogy a kampányzáró eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Vargha Tamás (Fidesz–KDNP) képviselőjelölt házigazdaként szól majd az egybegyűltekhez, míg a város nevében ő mond köszöntőt. Megjegyezte, hogy elképzelhető egy meglepetésvendég felszólalása is, de az még egyeztetés alatt van.

Cser-Palkovics András szerint akinek fontos Magyarország sorsa, a vasárnapi választás eredménye, jelen lesz a pénteken, 17 órakor kezdődő eseményen. „Ki kell mondani akkor is, hogy tiszteljük, szeretjük ennek a nemzetnek és városnak értékeit, hagyományait és meg is fogjuk ezeket őrizni” – mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este az Echo TV Bayer Show című műsorában jelentette be, hogy a Fidesz kampányzárója Székesfehérváron lesz, amely egy magyar kampányzáró lesz.