Az édesanya hangja a legjobb gyógyszer

 

A valóság különbözik az eltervezett forgatókönyvtől azoknak a családoknak az életében, ahol a csecsemő koraszülöttként, fejlődési rendellenesség vagy oxigénhiányos állapot miatt a babaszoba helyett néhány napra vagy hosszú hetekre a koraszülött intenzív osztályra kerül. Sokaknak ez trauma, veszteség, krízis. Ezt hivatott feloldani a Te hangodat ismerem elnevezésű program, ahol képzett önkéntesek zenével nyújtanak segítséget a családoknak.

Általában az édesanyáknak és az édesapáknak van szükségük a megnyugtatásra – mondta el a Te hangodat ismerem program vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hazay Tímea hozzátette, minden ember számára tele van álmokkal, várakozással, szépségekkel a gyermekvárás időszaka, azonban ez az egész gyökeresen átíródik, ha korán érkezik a baba. A szülők ilyenkor elveszítik az álmaikat, és súlyos veszteségként élik meg a helyzetet.

A program vezetője hozzátette, abban próbálnak segíteni, hogy a szülők hozzáférjenek a saját erőforrásaikhoz, azokhoz a szülői energiákhoz, amelyek egyébként rendelkezésükre állnak.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A csecsemőkről sokáig az volt az általános felfogás, hogy egy kis csomag, amely fogadja az ingereket, és a pszichológusok csak az elmúlt 25 évben kezdtek el azzal foglalkozni, hogy a baba is szeretne kapcsolódni a külvilághoz – mondta Hazay Tímea.

A Magyar Perinatológiai Társaság elnöke, Szabó Miklós arról beszélt, hogy a babák megnyugtatása legalább annyira fontos, mint az édesanyáké, és leginkább az édesanya hangja a legjobb gyógyír a csecsemőknek. Hozzátette, maguk is végeznek tudományos kutatásokat, amelyek szerint a babákra a legmegnyugtatóbban az édesanya hangja hat, hiszen azt már a méhen belüli időszakból ismerik.

Hazay Tímea hozzátette,  ma ezt már a magyarországi koraszülött intenzív osztályokon is hangsúlyozzák. Az úgynevezett kenguru módszer is rendkívül hatásos, továbbá orvosi kutatásokkal az is bizonyítható, hogyha az édesanya dúdol, énekel a kicsinek, akkor a vitális paraméterek is harmonizálódnak.

Szabó Miklós arról is beszélt, hogy a közös zenélés által az újszülöttek vegetatív állapota kedvezőbbé válik: a pulzusuk lassul, a vérnyomásuk és a stresszhormonok szintje csökken, és egyfajta építkező alvásba zuhannak a csecsemők, amely hatására a központi idegrendszeri kapcsolathálózatuk elkezd növekedni.