Autizmus világnapja: Fontos a fogyatékos emberek életminőségének javítása

 

A kormány kiemelten fontosnak tartja a fogyatékos emberek életminőségének javítását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.

Czibere Károly a helyi Szimbiózis Alapítvány által az autizmus világnapja alkalmából szervezett ünnepségen, a több mint száz, kék lufit magasba emelő autista gyermek és szüleik előtt úgy fogalmazott: nincs aktuálisabb üzenet a fogyatékossággal élőknek, mint az, hogy ők is teljes életet élhetnek.

A kormánynak kiemelten fontos, hogy a fogyatékos emberek, köztük az autisták életminősége javuljon, emberi jogaik ne sérüljenek és megtalálják a helyüket a társadalomban – tette hozzá. ”Teljes élet és szabadság, ez a fontos” – hangoztatta, megjegyezve: az a “célunk, hogy ma Magyarországon minden fogyatékossággal élő ember ugyanolyan állampolgár legyen, mint mindenki más, egyenjogú, hallható és látható a társadalomnak”.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (k) beszédet mond az autizmus világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a miskolci Szent István téren 2018. április 4-én. MTI Fotó: Vajda János

Mint mondta, fontosak a befogadó közösségek, a szolgáltatók, a támogatók, mint amilyen a miskolci Szimbiózis Alapítvány is, mert ezek segítenek abban, hogy a fogyatékos emberek hangját mások is meghallják, és a fogyatékossággal élők megjelenjenek a társadalomban. A kormány ezért indította el idén az otthoni segítés programját, amelynek célja, hogy a szülők fogyatékos gyermekeiket nevelve ki tudjanak szabadulni a négy fal közül. “Nem lehet elfogadni, hogy valaki azért szigetelődjön el, mert fogyatékos gyereket nevel” – tette hozzá az államtitkár.

“Nekünk szükségünk van ezekre az emberekre, ezekre a szülőkre, a fogyatékossággal élő gyermekekre, ezért szeretnénk a száműzetésből visszahívni őket, erről szól ez a program” – fogalmazott az államtitkár, megjegyezve: a kormány a jövőben is erre törekszik. Az Emmi és az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) között folyamatos a párbeszéd és intenzív az együttműködés. Az AOSZ tagja az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsnak és az intézményi férőhelykiváltást koordináló országos testületnek, ezek munkáját segítve ajánlásokat, észrevételeket fogalmaz meg.

Az együttműködésnek köszönhetően számos fejlesztés indult. A szövetség 2016 novemberében kormányzati támogatással hat információs központot nyitott autizmussal élőknek, családtagjaiknak, szakembereknek országszerte, emellett egy 450 millió forintos, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból finanszírozott projekt keretében autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást. Az Autisták Országos Szövetségének költségvetési támogatása 2010 óta évről évre emelkedik: míg 2010-ben 40 millió forint volt, addig az idén több mint másfélszer ennyi, csaknem 62 millió forint támogatást kapott.

Április 2-át 2007. december 18-án nyilvánították az autizmus világnapjává, azzal a céllal, hogy a társadalom figyelmét az autizmusra irányítsák.