Pótlóbuszok közlekednek a hódmezővásárhelyi vasút vonalakon szerdától

 

Április 4-től június 15-ig, Szeged és Hódmezővásárhely között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, mert Algyő és a Hódmezővásárhelyi Népkert állomások között pályaépítést végeznek – a munkák ideje alatt ugyancsak pótlóbuszok közlekednek Szentes és Hódmezővásárhely között.

Szentesről Szeged, valamint  Szegedről Szentes felé a pótlóbuszok csatlakozását a 47-es főúton Kopáncsnál, a Kishomoki vegyesbolt autóbusz megállóhelyen biztosítja a MÁV-START. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig, továbbá Hódmezővásárhelyen a 130-as vasútvonalat keresztező Béketelepi, Sándorfalvi úti, illetve az Ady Endre úti, a Nagy András János utcai, valamint az 54129 jelű úton lévő útátjárók biztosítóberendezéseit kikapcsolják. A vonatközlekedés esetén a forgalmat jelzőőr irányítja. Az érintett vasúti átjárókban KRESZ-jelzések figyelmeztetnek erre.

Tram-train a görögországi Athénban – képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Tram-train a görögországi Athénban – képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A tram-train vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok április 4-től várhatóan 2019. április 25-ig tartanak. Az első fázis április 4-től június 15-ig, a nyári menetrendig tart, a második június 16-tól július 31-ig, mindkettő érinti majd a Szentes–Hódmezővásárhely, illetve a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vonalon utazókat is. A harmadik munkafázis augusztus 1-től december 8-ig, a negyedik pedig december 9-től 2019. április 25-ig tart, ez utóbbi kettőnél csak a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vonatközlekedést fogja érinteni a vágányzár – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.