Füst miatt tört ki pánik egy repülő fedélzetén Ferihegyen

 

Pánik tört ki egy utasokkal teli repülőgépen Ferihegyen, miután füst került a gép utasterébe – értesült a Híradó.hu. Farkas Attila, a Travel Service képviselője a Híradó.hu-nak megerősítette: a füst kívülről jutott a fedélzetre, egy földi kiszolgáló járműből.

Füst került kívülről egy utasszállító gép utasterébe, ami miatt néhány utas megijedt, így a személyzet a vészkiürítés mellett döntött – tájékoztatta a Híradó.hu-t a Travel Service ügyvezető igazgatója, Farkas Attila. Az igazgató megerősítette azt az információnkat is, hogy egy utas megsérült, az állapotáról bővebb tájékoztatást nem tudott nyújtani.

Farkas Attila az MTI-nek elmondta: az egyik vontató jármű – egyelőre nem tudják, miért – elkezdett intenzíven füstölni a repülőtéren. A füst a hajtóműveken keresztül beszivárgott a cég egyik repülőgépének utasterébe.