A Nagycsaládosok Országos Egyesülete üdvözli a téli rezsicsökkentést

 

Üdvözli a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a kormány március eleji döntését, amely szerint minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából – közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, a kormányzati intézkedés – amely országosan mintegy négymillió embert, köztük a NOE 12 ezer tagcsaládját érinti – komoly segítséget jelent a nagycsaládosoknak.

Külön örülünk annak, hogy a Családok éve 2018 kormányzati program ilyen „kézzelfogható, valódi segítséget jelentő” tartalommal töltődik meg – fogalmaztak.

A közlemény szerint az egyesület nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tagjaikkal, tagszervezeteikkel együttműködve, saját lehetőségeiket maximálisan kihasználva segítsenek a nagycsaládosoknak. Ennek egyik legjelentősebb eredménye, hogy országszerte már több mint kétezer helyen lehet tagkártyakedvezményeiket igénybe venni – tették hozzá.