Több mint ötvenmilliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

 

Az egyik legnagyobb beruházás a Legoland Discovery Center kialakítása lesz Nyíregyházán, mintegy 9,5 milliárd forintból: a térségben ezzel létrejön egy olyan látványosság, amelynek köszönhetően jelentős mértékben emelkedhet a turisták száma – hangzott el a Magyar Turisztikai Ügynökség és Nyíregyháza önkormányzatának közös sajtótájékoztatóján szerdán.

Európában csak néhány helyen működik ilyen létesítmény, ez pedig vonzó lehet a szomszédos országok állampolgárainak is. Tájékoztatása szerint jól haladnak a tárgyalások a jogtulajdonossal, a pontos helyszín kijelöléséről egyeztetések kezdődtek az önkormányzattal is – jegyezte meg a turisztikai ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán a beruházások között kiemelte egyebek közt a sóstógyógyfürdői állatpark és a múzeumfalu továbbfejlesztését, az épülő négycsillagos sóstói szállodát, az állatpark bővítési munkálatait, a nyíregyházi szabadtéri színpad megújítását, illetve a Rétközi-tó komplex fejlesztését is. A több mint húsz fejlesztés között szerepel a nyíregyházi Bencs-villa turisztikai hasznosítása, a helyi Tófürdő fejlesztése, a Felső-Tisza-vidék vízi turizmusának és a tiszadobi Andrássy-kastély, a komlódtótfalui Becsky–Kossuth-kúria turisztikai fejlesztése, a kelet-magyarországi ortodox zsidó emlékhelyek örökségútjának kialakítása és például a Leveleki-tó attrakciófejlesztése is.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója (MTI Fotó: Kallos Bea)

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója (MTI-fotó: Kallos Bea)

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a megye 2017-es turisztikai eredményeiről elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 173 ezer vendég több mint 374 ezer vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein. A nyolc évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a vendégek száma több mint 39 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 44 százalékkal emelkedett, míg a szállásdíj-bevételek 83,9 százalékkal nőttek.

A legfontosabb küldő piacok listáján Románia szerepel az első helyen, amit Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna és Németország követ – tette hozzá Guller Zoltán. Elmondta, Nyíregyházán tavaly 94 ezer vendéget és 180 ezer vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, a vendégek száma 57 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 48 százalékkal emelkedett 2010-hez képest. A szállásdíj-bevételek 1,4 milliárd forintot tettek ki 2017-ben, ami csaknem 80 százalékos bővülést jelent a nyolc évvel ezelőttihez képest.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz–KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a szálláshelyek bővítésében nagyon fontos szerepet kap az idén megépülő négycsillagos sóstói szálloda, ami a turisztikai jelentősége mellett több mint száz munkahelyet is teremt. Jövő héten átadják a Nyíregyházi Állatpark új látogatócentrumát, elindul a múzeumfalu hasonló jellegű beruházása, emellett jövő év végéig az idegenforgalom szempontjából kiemelten fontos Sóstógyógyfürdő közelébe ér a várost nyugatról elkerülő út is, ami szintén hozzájárulhat a turizmus bővüléséhez – összegzett a városvezető.