Kétszázmilliós betegbiztonsági fejlesztés a hatvani kórházban

 

A helyiek és a térségben élők büszkék lehetnek az ott dolgozókra és magára az intézményre, amelynek erejét az összefogás mellett az adja, hogy képes optimálisan élni a lehetőségeivel – emelte ki Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: a helyiek és a térségben élők büszkék lehetnek az ott dolgozókra és magára az intézményre, amelynek erejét az összefogás mellett az adja, hogy képes optimálisan élni a lehetőségeivel.

Hozzátette, a költségesebb beruházásokhoz képest kisebb horderejűnek tűnhet, ám annál jelentősebb a most átadott fejlesztés, amelynek részeként megújult az intézeti gyógyszertár és egy automata gyógyszeradagoló rendszert, két Semmelweis scannert, valamint 68 érintésmentes kézfertőtlenítő adagolót is üzembe helyeztek a kórházban.

Közölte, az új gyógyszeradagoló rendszer 15-20 százalékos gyógyszermegtakarítást tesz lehetővé, míg a szenzoros kézfertőtlenítők a higiéniát növelik.

Jelezte: a mostanit további, „nem kis mértékű és értékű” fejlesztések követik majd a hatvani kórházban.

Ladányi Márta, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára az eseményen arról beszélt: a kormány kiemelt feladatának tekinti a betegbiztonság növelését. Ennek jegyében Magyarország idén csatlakozott egy nemzetközi rendszerhez, ami lehetővé teszi a részvételt a legveszélyesebb kórokozókkal kapcsolatos nemzetközi kutatásokban, tovább erősítve ezzel a járványügyi biztonságot.

Ezen kívül 11,4 milliárd forintos forrásból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében alapellátási és népegészségügyi, ezen belül betegbiztonsági projektek indulhatnak, míg további 9,5 milliárd forint áll rendelkezésre infrastrukturális beruházásokra és eszközbeszerzésekre – tette hozzá. Jelezte: a Hatvanban tervezett fejlesztések között szerepel a kórház területén egy új mentőállomás építése.

Stankovics Éva, az intézmény főigazgatója azt mondta, az innovatív fejlesztés az első tapasztalatok alapján követendő példa a hatékonyság növelése, a költségek csökkentése és a betegek biztonsága szempontjából egyaránt.

Hegedűs Melinda főgyógyszerész rámutatott arra: az automata gyógyszeradagoló rendszer teljesen új, 21. századi gyógyszerezési kultúrát honosít meg a hatvani kórházban. A számítógép vezérlésű berendezés többszörös ellenőrzéssel minimálisra csökkenti a gyógyszertévesztés lehetőségét és precíz adatokkal segíti a szakemberek munkáját.

A rendszert egy rövid próbaüzem-periódus után március elseje óta használják „élesben”. Jelenleg 65 ágyat lát el a korszerű adagoló, amely fokozatosan veszi át az intézmény összes osztályának gyógyszerezését – tette hozzá.