Teréz körúti robbantás: a vádlott távollétében folytatódik a per

 

A Fővárosi Törvényszék a vádlott kérésére úgy rendelkezett, hogy a továbbiakban a távollétében folytatja az eljárást: a vádlott már a március 5-i tárgyaláson is zavarta annak menetét azzal, hogy fáradtságra hivatkozva lefeküdt a vádlottak padjára, majd pedig a földre – idézte fel az MTI-hez eljuttatott közleményében a törvényszék.

A hétfői tárgyaláson ez megismétlődött, és amikor a bíróság elrendelte, hogy a jelen lévő büntetés-végrehajtási őrök fogják közre a vádlottat, levetette magát a földre, majd amikor arra kényszerítették, hogy üljön vissza a padra, ellenállt, ezért az őröknek le kellett fogniuk. A bíróság kihívta a mentőket, de a vádlott nem hagyta, hogy megvizsgálják, a kiérkező mentőorvos azonban közölte, hogy a vádlott szándékos rendzavaró magatartást tanúsít. A vádlott ellehetetlenítette a tárgyalás folytatását, ezért visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás vádlottját vezetik be a tárgyalóterembe az ellene előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult per második tárgyalási napján a Fővárosi Törvényszéken 2018. február 5-én (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

A 2016. szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás vádlottját vezetik be a tárgyalóterembe az ellene előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult per második tárgyalási napján a Fővárosi Törvényszéken 2018. február 5-én (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

A tárgyalás délutáni szakaszában az ismételten előállított vádlott jelezte, hogy élni szeretne a büntetőeljárási törvény által biztosított lehetőséggel, és nem kíván részt venni a tárgyalásokon. A bíróság erre tekintettel a továbbiakban a vádlott távollétében folytatja az eljárást, de tájékoztatta arról, ha bármikor úgy dönt, hogy szeretne megjelenni, erre van lehetősége. A következő tárgyalási nap március 26-án lesz. A vád szerint a huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én késő este Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két arra haladó rendőrjárőrt.

A robbantás célja az volt, hogy megszerezze fegyvereiket. A két rendőr életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Az elkövető nem sokkal később e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan, miből készítette a bombát, és azt is jelezte, hogy lesznek követelései. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig már újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve egymillió eurót követelt volna. A fiatalembert a cselekmény után néhány héttel, 2016 októberében elfogták, azóta előzetes letartóztatásban van.