Végtelenül nagy megtiszteltetésnek nevezte az elismerést az MTI-nek Lantos István zongoraművész, aki a magyar előadóművészi hagyományokat hitelesen közvetítő zongora-, kamara- és orgonaművészi pályája, valamint értékteremtő oktatói munkássága elismeréseként vehette a Kossuth-díjat csütörtökön, a Parlamentben.
„Mikor megtudtam, hogy Kossuth-díjat kapok, az első gondolatom az volt, hogy ez egy végtelenül nagy megtiszteltetés, a második gondolatom az volt – ami mindig, amikor bármikor életemben valami elismerést kaptam –, hogy bizonyára nagyon sok olyan kollégám van, aki nálam sokkal jobban megérdemelte volna” – mondta a Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára.
Lantos István zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára átveszi a Kossuth-díjat Áder János köztársasági elnöktől. Az államfő mellett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke
(MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)
Úgy fogalmazott: ha a Kossuth-díjra gondol, a teljesség igénye nélkül Fischer Annie, Ferencsik János, Ránki Dezső jut eszébe vagy Kocsis Zoltán, akinek halála pótolhatatlan űrt jelent a magyar zenei életben. „Róluk mindig úgy beszéltünk, mint a piramis csúcsa. Most úgy érzem, ahhoz, hogy a piramisnak csúcsa legyen, szükség van a piramisra is, amit valószínűleg ilyen kövekből építettek, amilyen én vagyok” – fűzte hozzá.
Lantos István 1949. július 10-én született Budapesten. Már négyévesen templomi orgonán játszott, de később, második hangszere, a zongora is egyre fontosabbá vált számára.
1964 és 1968 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, zongoratanára Tusa Erzsébet volt, és Gergely Ferenc tanította orgonálni. 1968-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1972-ben Solymos Péter növendékeként szerzett zongoraművészi diplomát.
Lantos István zongoraművészként is kimagasló teljesítményt nyújtott, azonban karrierje kiemelkedő pontjának ő maga oktatói tevékenységét említette. Azt mondta, a legkülönlegesebb ajándék az életében, hogy a lelkesedését sikerült átadnia tanítványainak.
„Az előadó-művészet is nagyon kedves számomra, sok szép emlékem van, de a legeslegfontosabb, ahogyan a növendékekkel kialakult egy nagyon bensőséges, majdnem családias kapcsolat, és az, hogy azokat a dolgokat, amiket megpróbáltam nekik átadni, ők megvalósították. Kimentek a színpadra és megcsinálták azt, amiről beszéltünk. Egy tanárnak ennél talán nem létezik csodálatosabb dolog az életében” – fejtette ki.
Lantos István tanárként 1973 októberétől tevékenykedik, 1984. január 1-jétől tanszékvezetővé, 1993-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Oktatott Japánban, a szapporói Kyoiku Tanárképző Egyetemen, volt a Zeneakadémia rektora, regnálása alatt indult meg többek között az egyetem zenetudományi doktori képzése és a DLA-program előkészítése is. Leköszönése után újból a zongoratanszék, valamint a mesterképző tanfolyam vezetője lett, amely tisztségektől 2004-ben vált meg.
A művész rendszeresen tart mesterkurzusokat Olaszországban, Dániában, Finnországban, Japánban és gyakran vesz részt magyar és nemzetközi zongoraversenyek zsűrijében is.
„Az élet a tanítás volt számomra, mindig úgy éreztem, hogy ez a legfontosabb – mondta. – Semmi különöset nem tettem, csak mindig próbáltam helyt állni ott, ahova az élet engem helyezett, próbáltam eleget tenni a kötelezettségemnek.”
Elmondta, hogy a jövőben továbbra is a tanításnak szeretné a legtöbb figyelmet szentelni, de emellett több hangversenyre is készül.
Mint mondta, ma már akkor áll ki a közönség elé, ha valamivel elkészült, és azt szeretné megosztani a közönséggel. „Most már az a kényszer elmúlt, hogy akkor is ki kell ülnöm, ha nincs időm gyakorolni. Most már én választhatom ki, hogy melyik az a program, melyik az a műsor amit valahol megszólaltathatok.”
Lantos István munkásságát 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1991-ben a Cziffra-alapítvány díjával, 1992-ben a Bartók–Pásztory-díjjal jutalmazták. 1998-ban megkapta az Érdemes Művész elismerést, 2001-ben a Földes Andor-emlékérmet, 2016-ban Magyarország Kiváló Művésze díjjal ismerték el, és többször jutalmazta nívódíjjal a Magyar Rádió és az Országos Filharmónia is.
