„A magyar jog szerint kizárt, hogy bűnözők állampolgárságot kapjanak”

 

A jogszabályok szerint kizárt, hogy bűnözők bármilyen honosítási eljárással magyar állampolgárságot kapjanak – derül ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszából.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke korábban többször is a testület ülésén szeretett volna válaszokat kapni kérdéseire, de – határozatképtelenség, napirendi vita miatt – egyszer sem kerülhettek napirendre. A bizottság csütörtöki ülése után Molnár Zsolt azt mondta: számított rá, hogy a testület nem fog tudni érdemben tájékozódni, ezért Orbán Viktor miniszterelnöknek és Pintér Sándor belügyminiszternek írásban is feltette kérdéseit.

A testület szocialista elnöke az egyik bizottsági ülés után „botrányosnak” nevezte, hogy továbbra sem látni tisztán a honosítási eljárással kapcsolatban. Azt mondta: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek tisztáznia kell, miként kell érteni a néhány ezer bűnözőről szóló kijelentését, hiszen ez nemcsak Magyarország, de Európa biztonsága szempontjából is releváns.

Molnár Zsolt a belügyminisztertől azt kérdezte: „milyen biztonsági kockázatai lehetnek annak hogy az egyszerűsített honosítási eljárás során bűnözők is magyar állampolgársághoz juthattak?”.

Kontrát Károly írásbeli válaszában leszögezte: a magyar állampolgárságról szóló törvény egyértelműen kizárja, hogy – az általános vagy a kedvezményes eljárás során – „honosításra kerüljön olyan nem magyar állampolgár, aki a magyar jog szerint büntetett előéletű, és kérelme elbírálásakor magyar bíróság előtt ellene büntetőeljárás van folyamatban”.

Molnár Zsolt szintén többször szeretett volna választ kapni arra: mi indokolja azt, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a közelmúltban a Nemzetbiztonsági Kabinet tagja lett. Erre a BM államtitkára azt felelte: a miniszterelnök kabinetfőnökének az általános politikai koordinációért való felelőssége keretében végzett, valamint a kormányzati stratégia irányításában betöltött szerepe miatt indokolt, hogy tagként vegyen részt a Nemzetbiztonsági Kabinet munkájában.

A szocialista politikus azt is megkérdezte a belügyminisztertől, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázatokat lát az Elios-üggyel kapcsolatban.

Erre Pintér Sándor reagált, írásbeli válaszában azt hangsúlyozta: az Alkotmányvédelmi Hivatal figyelemmel kíséri az európai uniós, illetve nemzeti forrásokból finanszírozott kiemelt támogatások igénylésének, elbírálásának, folyósításának és felhasználásának folyamatát. Kockázatra utaló információ esetén azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerveknek jelzi. Megjegyezte továbbá, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ellenőrzési jogkörében eljárva évente kétszer – a féléves és éves beszámoló keretében – részletes tájékoztatást kap a nemzetbiztonsági szolgálatok által elvégzett, jogszabályban meghatározott feladatokról.