Szibériai hideg jön: az emberi szervezetet is megviselheti

 

Éjszakánként akár mínusz 20 fok is lehet a következő napokban, de napközben is fagyos, szeles időre készülhetünk. A kemény hideg az emberi szervezetet is megviseli, figyelnünk kell a folyadékpótlásra és immunrendszerünk védelmére.

Szombaton napközben még fagypont felett lesz a hőmérséklet Magyarországon, ezt követően azonban néhány napig extrém, már-már szibériai hidegre számíthatunk országszerte. A meteorológiai előrejelzések szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet –4, –6 Celsius-fok körül alakul, éjszaka viszont egyes helyeken akár –20 fok is lehet.

Hófúvásban gyalogol egy pár az észak-spanyolországi Branaviejában 2017. november 9-én. (MTI/EPA/Pedro Puente Hoyos)

(MTI/EPA/Pedro Puente Hoyos)

Tóth Tamás meteorológus szerint a szél is feltámad, így a hőérzet lényegesen alacsonyabb lehet. Erőteljesebb,  50 km/órás szélben, akár –20 foknak is érezhetjük a –5 körüli hőmérsékletet. A szakember elmondta, a tél mélypontját jelentő időszakra készülhetünk, az extrém hideget egy különleges meteorológiai jelenség okozza.

Tóth Tamás elemzése az M1-en

Az extrém hideg miatt vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Czibere Károly elmondta, az ilyenkor szokásos eljárásrend szerint a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt.

A most érkező nagy hideg elsősorban azért veszélyes, mert meglehetősen későn, február végén érkezik – mondta a Híradó.hu megkeresésére Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója. A szakember szerint például a mezőgazdaság súlyos károkat szenvedhet el amiatt, hogy a korábbi enyhébb időjárást most kemény fagy követi.

Január végén olyan enyhe volt az idő, hogy egyes fák már rügyezni kezdtek, volt, ahol már a szőlőt is elkezdték metszeni, sőt, néhány napja már az első gólya is visszatért. Az érzékenyebb növényeket tehát várhatóan komolyabban megviseli majd a fagy – mondta Pintér Ferenc.

Hozzátette, a hirtelen hideg az emberi szervezetre is komoly hatással lehet. Elsősorban a szív- és keringési zavarokkal vagy az ízületi problémákkal küszködőkre. Rendkívül fontos a folyadékpótlás, hiszen a hidegben fokozottabb a folyadékvesztés, és gondoskodnunk kell az immunrendszerünk erősítéséről is – mondta Pintér Ferenc.