Így lehet biztonságossá tenni a poggyászt

 

Az utóbbi napokban a magyarországi sajtó a repülőtéren elharapódzó poggyászfosztogatásoktól volt hangos. Mostantól rendőrök ellenőrzik a csomagpakolókat a ferihegyi repülőtéren, hogy megelőzzék a további lopásokat. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság felderítő osztályának munkatársai ugyanakkor a megelőzésre próbálják felhívni az utazóközönség figyelmét: az értékeket ne a feladott poggyászba helyezzék el. Teljes biztonság nem érhető el, de az utasok is sokat tehetnek csomagjaik biztonságáért.

A Liszt Ferenc repülőteret a Budapest Airport nevű cég üzemelteti, ők a felelősek az egész infrastruktúráért és a reptér fejlesztéséért. De a csomagokat elsősorban nem a cég kezeli, azok célba juttatásáért a légitársaságok felelnek. Így a feladatért a repülőtéren működő földi kiszolgálók küzdenek meg egymással, embereik ellenőrzéséért az őket foglalkoztató cégek és a repülőtéri rendőrök a felelősek.

 

Hangsúlyos a megelőzés

Lopásbiztos bőrönd nincs – jelentette ki Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában hozzátette, az utasok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává. A feladott bőröndbe ne kerüljön se készpénz, se ékszer, se nagy értékű digitális technika – hangsúlyozta.

Nincsenek pontos információk

A szakember azt is elmondta, hogy a poggyászfeltörésekről nincsenek megbízható adataik, mivel a károsultak elsődlegesen a légitársaságnál, illetve a rendőrségen jelzik az eseteket. Hardy Mihály szerint ezért lenne fontos egy közös adatbázis felállítása. Megjegyezte, hogy a reptér alapvető célja a repülés védelme és a terrorizmus elleni küzdelem. A poggyászfeltörés inkább bűnüldözési és vagyonvédelmi kérdés.

Stockphoto - utasbiztosítás - utazás - bőrönd

Csak a gép belseje nem biztonságos

Rengeteg videó létezik az interneten olyan módszerekről, amelyekkel biztonságossá lehet tenni a csomagfeladást. Ilyen például egy olcsó kábellakat, vagy a poggyász befóliázása. Mivel a tolvajok úgy gondolják, hogy a drága bőröndben nagy értékre lelhetnek, egyáltalán nem biztos, hogy a drága csomag a biztonságos.

A bőröndfeltörések legvalószínűbb helye a gép belseje – jelentette ki Hardy Mihály. Elmondta, hogy a feladott poggyász zárt és kiépített kamerarendszeren halad keresztül egészen a gép belsejéig. Ezért ott van lehetőség a bőröndhöz bárkinek is hozzányúlni. Megjegyezte, például a British Airways gépein már a raktérben is kamerák figyelik a csomagokat.

Még a reptéren ellenőrizni kell a csomagokat

A feladott bőröndök tekintetében elsődlegesen a légitársaság a felelős, hiszen átvette megőrzésre a csomagokat – mondta Horváth Péter utasbiztosítási szakértő. Felhívta a figyelmet, hogy érdemes az érkezést követően, még a reptéren megnézni, hogy a csomag érintetlen-e. Ha bármi jele van annak, hogy kinyitották, és hiányzik is belőle bármi, azonnal jegyzőkönyvet kell felvetetni.

Amennyiben a reptéren nem derül ki a feltörés, hét nap áll az utas rendelkezésére bejelenteni a bűncselekményt. A jegyzőkönyvet követően először a légitársaságnál kell az esetet jelenteni és kérni a kártérítést, majd a biztosítónál kell a légitársaság által ki nem fizetett, meg nem térített kárt bejelenteni.

A szakértő elmondta azt is, hogy uniós légitársaságok esetében 1200 euróig terjedő maximális poggyászbiztosítást írnak elő, figyelembe véve a bejelentett kárt. Az unión kívüli légitársaságok pedig feladott kilónként térítenek.