Kedvező változások a diákhitel konstrukciókban

 

Már 45 éves korig igényelhető és a cafeteriából is törleszthető a diákhitel. Februártól kedvező változások léptek életbe a diákhitel konstrukciókban. A szabad felhasználású diákhitel esetében már akár havi 70 ezer forint is kérhető.

„Van a szabad felhasználású diákhitel, ez képzési formától függetlenül bárki kérheti, akár önköltséges, akár állami hallgatóként felveheti ezt a kölcsönt. A kötött felhasználású diákhitelt viszont csak azok a hallgatók kérhetik, akik önköltséges képzésen tanulnak, tehát van valami díjfizetési kötelezettségük az egyetem vagy a főiskola felé” – nyilatkozta Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs igazgatója az M1 Forint, fillér című műsorában.

„Ebből adódik, hogy más-más összeget lehet felvenni mindegyik diákhitel keretében. Szabad felhasználású diákhitel keretében 70 ezer forint a legmagasabb összeg, amit havonta lehet kérni” – tette hozzá.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Diákhitel 2-ből a hallgató a teljes tandíjat is törlesztheti. Az M1 Forint, fillér című magazinja utána járt, hogy az általa megkérdezett fiataloknak a tanulmányaik alatt mi jelentette a legnagyobb kiadást.

Egy hallgató elmondta: azért kellett felvennie a diákhitelt, mert a nemzetközi tanulmányok szakra jelentkezett, ahol nagyon magas volt a ponthatár, így a teljes összeget arra fordította, hogy a tandíjat tudja fizetni, törleszteni.

A törlesztés igazodik a fiatalok élethelyzetéhez

A törlesztését az egyetemi képzés elvégzése után kezdheti meg az adós.

„A törlesztés maximálisan igazodik a pályakezdő fiatalok speciális élethelyzetéhez, ez azt jelenti, hogy az első két évben, mind a két hiteltípus esetében egy alacsonyabb összeget kell fizetni. Ez a mindenkori minimálbér 6 százaléka szabad felhasználású, a kötött felhasználású hitel esetében pedig 4 és 11 százalék közötti hányada, összege” – mondta Imre Zita.

Januártól a munkáltató is átvállalhatja a diákhitel törlesztésének terhét a munkavállalójától.

„Ez azt jelenti, hogy minden decemberben kap a munkavállaló a diákhitel központtól egy tájékoztatást, hogy mennyi a diákhitel törlesztése, és eddig az értékig, de maximum a minimálbér 20 százalékáig – ami 27 600 forint idén – adhat a munkáltató adómentes támogatást” – nyilatkozta Fata László, a Cafeteria Trend Kft. szakértője.

Három gyermeknél már nem kell megfizetni a tartozást

A diákhitelt cafeteria elemként kétféle módon nyújthatja a munkáltató. A diákhitel-törlesztés támogatást két számlára utalhatja a munkáltató, vagy a dolgozó bankszámlájára, ahonnan a diákhitel törlesztés történik, vagy a diákhitel központba közvetlenül – közölte a szakértő.

Változás a diákhitel törlesztésében az is, hogy az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, két gyerek esetén a tartozás felét elengedik, három gyermeknél pedig már nem kell megfizetni a fennálló tartozást.