Pert vesztett az Átlátszó – az ítélet jogerős

 

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön elutasította Erdélyi Katalinnak, az atlatszo.hu újságírójának a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal (CÖF-CÖKA) szemben indított keresetét, egyúttal megváltoztatva a Fővárosi Törvényszék elsőfokú határozatát, amely korábban „Soros-közeli Átlátszónak” adott igazat – közölte a CÖF.

A közlemény szerint a másodfokú bíróság kimondta, hogy Erdélyi Katalin azon követelése, hogy a  Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány adja ki hét évre visszamenőleg valamennyi jogi személytől kapott valamennyi támogatásának teljes listáját, nem volt jogszerű. A bíróság döntése nyomán a CÖF-CÖKA álláspontja szerint egyértelműen jogszerű és transzparens a szervezet pénzügyi működése és filozófiája. A CÖF-CÖKA egyúttal kijelenti, hogy a jövőben is meg fogja minden törvényes eszközzel akadályozni, hogy „külföldről finanszírozott ügynökszervezetek kényük-kedvük szerint turkáljanak a magyar emberek és cégek zsebében”.

Képünk illusztráció (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Képünk illusztráció (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

A CÖF szerint feltételezhető, hogy a megszerzett információkat értékesítik. A magánjogi személyek civileket és közjót támogató filozófiája és adakozása, üzleti stratégiájuk karitatív része, üzleti titkot is képezhet. Az adakozó magánjogi személyek, valamint az adakozás mértékének nyilvánosságra hozása a legtöbb esetben politikai indíttatású. Elgondolkodtató, hogy mindezt egy Soros György által támogatott és munkatársait megfizető szervezet kezdeményezte – áll a közleményben.

A perben a CÖF-CÖKA-t sikerrel képviselő Dr. Ifj. Lomnici Zoltán ügyvéd szerint, az „oknyomozó” portál túl tágan értelmezte a közfeladatot ellátó szervezet fogalmát, és a Fővárosi Ítélőtábla elfogadta azon jogi okfejtésünket, hogy az Átlátszó nem volt jogosult az általa igényelt adatok megismerésére. Az ítélet jogerős.