Még okostelefon sem kell a mobilparkoláshoz

 

Szerencsére már jó ideje sms-ben, mobiltelefonon is „rendelhetünk” parkolást. Ez jóval egyszerűbb, mert nem kell, hogy aprópénz legyen nálunk, a mobilunkat pedig többnyire magunknál hordjuk. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában annak jártak utána, hogy mi történik, ha nem működik a mobilparkolás.

Valószínűleg elég sokan ismerik már a helyzetet, amikor elindítják a parkolást sms-ben, és hosszú perceken nem kapnak visszajelzést, hogy elfogadták-e parkolási szándékukat, vagy sem. Ugyanígy járt egy, a Kossuth Rádiónak nyilatkozó férfi, aki a kora reggeli órákban indított parkolást sms-ben, majd nekiiramodott, hogy elintézze ügyes-bajos dolgait. Pár perc múlva azonban, amikor visszaért az autójához, éppen egy „mikuláscsomagot” tettek a járművére.

Közben észrevette, hogy sms-ben jelzett a szolgáltató: nem sikerült a tranzakció. Utánajárás után, néhány nappal később az önkormányzat parkolási részlegétől kapott egy levelet, amelyben tovább is hárították a felelősséget a mobilszolgáltatóra, így a férfi felvette a kapcsolatot velük is. A cég pedig felajánlotta, hogy hajlandó jóváírni a kártérítést.

A férfi A Kossuth Rádió Napközben című műsorában megjegyezte, azt gondolja, hogy ha ilyen probléma történik, nem a károsultnak kellene lejárnia a lábát a megoldásért, hiszen nem önhibájából büntették meg.

Egy kis apró mindig jól jöhet

Horváth György, a Budapesti Békéltető Testület elnökhelyettese az üggyel kapcsolatban úgy vélekedett, az illetőnek igaza is van, meg nem is. Egyrészt a technikai kérdéseket illetően a jelenlegi jogszabályi állás szerint a problémát valóban a társaságok feladata megoldani, azonban figyelembe kell venni, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kizárólagosan értékesíti ezt a szolgáltatást, a mobilszolgáltatók viszonteladóként vesznek részt az ügyben, és az adatátviteli tranzakcióban pedig nem lehet kizárni, hogy nem lép fel hiba.

„Érvényes mobilparkolás akkor van, ha a fogyasztó megkapta a visszaigazoló sms-t. Addig, amíg nem kapta meg, sajnos nem lesz érvényes a mobilparkolás, és innentől kezdve  a mobilszolgáltató cége válogatja, hogy üzletpolitikai megfontolásból hogyan kezeli azt az esetet, ha a fogyasztó nem időben kapja meg a visszaigazolást arról, hogy nem sikerült a tranzakció” – részletezte Horváth György.

Budapest, 2018. január 2. Nő parkolójegyet vásárol a XIII. kerületi Tatai utcában 2018. január 2-án. Ettől a naptól bővült a  parkolási övezet a kerületben, fizetőssé vált a parkolás a Rákos patak - Tatai utca - Kámfor utca - Reitter Ferenc utca - Gyöngyösi utca - Göncöl utca által határolt területen. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Nő parkolójegyet vásárol a XIII. kerületi Tatai utcában 2018. január 2-án. Ettől a naptól bővült a parkolási övezet a kerületben, fizetőssé vált a parkolás a Rákos patak – Tatai utca – Kámfor utca – Reitter Ferenc utca – Gyöngyösi utca – Göncöl utca által határolt területen.
(MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Hozzátette, a jogszabály szerint érvényes mobilparkolással vagy jeggyel kell rendelkeznie annak, aki igénybe veszi a parkolást. Érvényesnek pedig az tekinthető, ha megérkezett a visszaigazolás. Magyarul, nincs kötelezve a fogyasztó, hogy aprópénzzel, parkolási jogosultsággal, vagy parkolókártyával kell rendelkeznie, ha igénybe akarja venni a szolgáltatást, de mindenképpen előnyös, ha hordunk magunknál némi aprót.

Szinte végtelen a lehetőségek tárháza

Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy ma Magyarországon többféle módon is igénybe lehet venni a mobilparkolást, így például telefonhívással. Ennek előnye, hogy régebbi, azaz nem okostelefonon is elérhető, és egyből egyértelmű visszajelzést kap a fogyasztó, hogy elindult-e a parkolás.

Továbbá sms-sel is igénybe lehet venni a szolgáltatást, viszont ennek hátránya, hogy az sms megérkezése késhet. Továbbá applikációval is lehet parkolni. Veres Mihály úgy vélekedett, hogy ez a legkényelmesebb mód, hiszen itt is rögtön visszajelzést kapunk arról, ha elindul, vagy leáll a parkolást. Emellett az alkalmazásban térkép is segíti az eligazodást, és egyéb kisegítő lehetőségeket is igénybe lehet venni. Sőt, ma már teljesen korszerű rendszerek is léteznek, amelyek érzékelik, hogy díjköteles helyen parkolunk-e, és azt is, hogy mikor állunk tovább.

Hibalehetőség is van

Sűrűn előfordulhat a fentebbi történet mellett az is, hogy esetleg csak fél órát akartunk parkolni és hiába küldtük el a stop szót sms-ben, nem áll le a parkolás. Minden ehhez hasonló esetben a mobilszolgáltatónál érdemes jelentkezni.

Szörényi András, vezess.hu szerkesztője felhívta a figyelmet arra is, hogy elég gyakran előfordul, hogy valaki céges telefont használ, és az nem engedi az ilyen szolgáltatások igénybevételét. Ebben az esetben a céges informatikával szükséges egyeztetni, továbbá javasolják a telefonos segédprogramok használatát, amik nagyon sokat segíthetnek, hiszen sok helyen elég rapszodikusan vannak elhelyezve az automaták.

Sűrűn előfordul az is, hogy ha valaki nem 06-tal, hanem +36-tal kezdi a telefonszámot, ebben az esetben nem mindig megy el az sms.

Kép: Shutterstock

A kép illusztráció (Kép: Shutterstock)

Azonban, ha téves rendszámot adunk meg, nem kérdés, hogy hibáztunk. Van olyan társaság, ahol ezt elnézik, és van ahol nem, erre nincs egységes szabály. Mindenhol az az üzemeltető szabályzata dönti el, hogy ebben az esetben mi a teendő. Autópálya használat esetén például van lehetőség a korrekcióra, a „parkolásnál pedig ahány ház, annyi szokás” – fogalmazott.

Érdemes a szakértőkre hallgatni

A leggyakoribb problémák közé tartozik, hogy az emberek jelentős része nem várja meg a visszaigazoló sms-t, vagy csak később, de addigra már megbüntették őket, tehát óvatosságból érdemes megvárni a visszajelzést.

A Békéltető Testület alelnöke hangsúlyozta, a saját dolgunkat könnyítjük meg, ha hordunk magunkkal aprópénzt, illetve érdemes megvárni a visszaigazoló sms-t is. Megjegyezte, hasznos lehet, ha parkoláshoz használunk applikációt is, továbbá érdemes észben tartani, hogyha már úgy alakult, hogy megbüntették, érdemes az alap pótdíjjal rendezni a büntetést, és csak utána vitázni a mobilszolgáltatóval, semmint megvárni, hogy esetleg egy nagyobb összeget kérjenek el késedelem miatt.