Mintegy harmincan hagyták el a végrehajtói pályát a jogi diploma hiánya miatt

 

Az elmúlt hetekben 29 végrehajtónak szűnt meg a megbízatása, ők azért vesztették el az állásukat, mert nincs jogi diplomájuk, és az egyetemre sem iratkoztak be, a távozókat új, jogvégzett szakemberekkel pótolják, az utóbbi időszak pályázatain például bírák, követeléskezelők és ügyvédek nyertek el végrehajtói posztot – írta Magyar Idők.

A lap keddi száma szerint a napokban új pályázatot hirdetnek.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak elmondta, most mintegy 190 szakember végzi el a szükséges feladatokat. Emlékeztetett, a jogszabály úgy rendelkezik, hogy 2017. december 31-én minden végrehajtónak rendelkeznie kellett jogi diplomával, ennek hiányában igazolnia kellett, hogy megkezdte egyetemi tanulmányait. Annak a végrehajtónak, aki nem tud iratot felmutatni arról, hogy felvették és be is iratkozott, megszűnik a megbízatása – mondta.

Hozzátette, a szakmai közösség létszáma idővel eléri majd a 230-at. A pályázatokon erős túljelentkezés tapasztalható, aminek az lehet az egyik oka, hogy az utóbbi évek szabálymódosításai nyomán mára jórészt megszűntek a vadnyugati viszonyok a végrehajtásban – fogalmazott Schadl György. Úgy vélekedett: az új jogász szakemberekkel a végrehajtás színvonalának emelkedése várható, gyorsabban pont kerülhet egy-egy eljárás végére, az ügyek szereplői egyszerűbben kapcsolatba léphetnek a végrehajtókkal, és könnyebben érvényt szerezhetnek jogos igényüknek.